Határkerülés: tisztelet a földnek, székely hittel

Többszáz lovas lepte el Gyergyó határát: lóháton, hintón, szekéren és gyalogosan, huszár- és székely népviseletbe öltözve legalább négy-ötszáz gyergyói székely gyűlt össze húsvét reggelén a Hármashatárnál, hogy imádkozzanak és kérjék Isten áldását a vetésekre. Gyergyóban még ma is az ősöktől örökölt műsorfüzet szerint zajlik a rendezvény.

Nem lehet tudni, pontosan mikorra vezethető vissza a határkerülés szokása a Gyergyói medencében, annyi bizonyos, hogy az 1900-as évek első felében már tartották ezt a szokást, egészen a negyvenes évek végéig – egyesek szerint 1948-ban, mások emlékezetei szerint 1949-ben volt az utolsó, utána betiltották. Negyven évig tartó szünet után 1990-ben szervezték újra és azóta évente kivonulnak a Hármashatárhoz, ahol Gyergyószentmiklós, Tekerőpatak, Kilyénfalva, Gyergyóújfalu, Gyergyócsomafalva és Gyergyóalfalu lovasai, hintósai és gyalogosai találkoznak.

Ősöktől örökölt tisztelet

Az idősebbek, akik ma már a templomhoz tudnak csak kijönni, fogadni a határkerülőket, szívesen mesélnek a régmúlt időkról. Egy gyergyói bácsi azt mondja, a nagyapja sokat mesélt neki erről a szokásról, „húsvét tájt mind erről beszéltünk, mert akkor már nem mehettünk, 1949 után. De azt mondják, nagyon szép volt, úgy vonultak le lovakkal, mint egy század a határba, mintha ettől függött volna az életünk, hogy megmaradunk-e vagy nem. Apáink is úgy örökölték, aztán meg belénőttünk mi is, mint a nagyobb testvér gúnyájába. Mi elhittük az Istennek, hogy megmenti a vetést, ha münk is tiszteljük a földet” – mesélte nagy hittel a bácsi.  

Egy kedves idős alfalvi néni szintén a nagyapjától hallotta, hogy akkoriban talán nem is volt minden évben megszervezve a határkerülés, mert „arra jól reá kellett készülni, nem volt annyi ló mint manapság és főleg a szerszám volt híjába, kérni kellett, és összeállítani a menetet, de mégis na, ha csak ítéletidő nem volt, akkor mindig megszervezték”.

Kommunizmus után vissza a gyökerekhez

A kilencvenes évektől kezdődően új életre kelt a határkerülés hagyománya: a Gyergyói-medencében a néhai Hajdó István gyergyószentmiklósi főesperes járt utána a „forgatókönyvnek”, hajdan mondott imádságokat elevenített fel. A mai harminc-negyvenévesek arra emlékeznek, hogy Páll József, aki akkoriban a Polgármesteri Hivatalnál volt tisztségviselő, de amúgy gazdálkodó ember, milyen nagy szigorral és komolysággal állította össze a lovasokat, hintósokat, szekereseket az ünnepre: a lovakat nagyság és szín szerint is sorba állította, és már négy nappal húsvét előtt lépés-  és ütempróbát tartottak.

Aki csak a határkerülés napján csöppent bele a menetbe, annak leghátul volt a helye, emlékezik vissza egy édesapa, aki akkor még lószerető suhancként vett részt a határkerülésen, és ma már szívesen kihozza gyerekeit is a templom elé, hogy együtt fogadják a húsvéti lovas menetet.

A húsvéti határkerülés szokása a középkorra tehető, a Tridentinum előtt az egyetemes liturgikus gyakorlattal összefüggő gyökerei lehettek. Az ünnepek ünnepén, húsvét hajnalán hírül vitték a földeknek is az Úr nagy győzelmét, Jézus föltámadását, részben hogy együtt ünnepeljenek a természettel, részben hogy a gonosz szellemeket, a természeti csapásokat, a Föltámadott hatalmával a határtól elrettentsék. Egyike volt azoknak a jelesebb ünnepeken tartott körmenetknek, melyeket főként tavasszal a földeken, a vetések között tartottak: ereklyékkel, zászlóval, énekszóval vonulva bővebb termésért imádkoztak. 

Kimaradt?