Egyetlen koncert is súlyosan károsítja a hallást

Már egyetlen rockkoncerten vagy focimeccsen való részvétel is visszafordíthatatlan károsodást okozhat a hallórendszer idegeiben – figyelmeztetnek amerikai kutatók. A negatív hatások ráadásul nem azonnal, hanem többnyire csak évek vagy évtizedek múlva jelentkeznek.

Az elmúlt öt év kutatási eredményei egyértelműen megkérdőjelezik a hallásvesztésről és halláskárosodásról eddig alkotott elképzeléseket. Korábban úgy tűnt, hogy egy hangos koncertről vagy sporteseményről maximum egy rövid ideig tartó kellemetlen, „vattacsomó van a fülemben” érzéssel távozunk, de a hallás tartósan nem sérül. Ennek azonban ellentmondanak a legújabb tudományos eredmények, amelyek szerint már egyetlen hangos esemény is olyan változásokat indít el a hallórendszerben, amelyekért évek vagy évtizedek múlva kamatostul fizethetünk – áll a Scientific American ismeretterjesztő magazin cikkében.

Korábban úgy gondolták, hogy hosszú évekig, sőt akár évtizedekig tartó rendszeres zajterhelés tudja csak előidézni a hangérzékelés legfontosabb szenzorainak, a belső fülben lévő szőrsejtek károsodását és elhalását (ez számít ugyanis a hallásvesztés egyik leggyakoribb okának). A Harvard Egyetem orvosi karának szakemberei állatkísérletek során azonban megállapították, hogy bár a szőrsejtek többnyire kibírják a komoly hanghatással járó eseményeket, ám az agyból ki- és befutó hallóidegrostok maradandó károsodást szenvednek.

Embereknél a közel négyezer szőrsejthez egyenként akár 25 hallóidegrost is tartozik, így ha ezek közül néhány elhal, rövid távon nem okoz észlelhető halláskárosodást. Ha azonban a zajterhelés rendszeresen ismétlődik, akkor fokozatosan romlik a hallás. Az ilyen jellegű halláskárosodás ráadásul nehezen kimutatható. A hagyományos audiogram a szőrsejtek megfelelő működésén (azaz a hangok érzékelésén) alapul, így előfordulhat, hogy a kapcsolódó idegrostok sejtjeinek 90 százaléka már elhalt, de az audiogram teljesen normális. A valóságban ezt úgy kell elképzelni, hogy valaki tökéletesen hallja, hogy a vele szemben ülő beszél hozzá, csak nem érti, hogy mit mond – szemléltette a kutatás vezetője.

Kimaradt?