Vona Gábor ügyvédje is nekiment a maszol.ro-nak

Kifogásolja a Jobbik elnökének perrel fenyegető levelét tálaló cikkünket Vona Gábor romániai jogi képviselője.

Menyhárt Gabriella Éva nyílt levelében „emberi méltósága, emberi szabadságjogának megsértése és a megkérdezése nélküli szakmai információk nyilvánosságra hozatala” ellen tiltakozik „emberként” és a Szent Mihály Igazsága és Békéje Emberi Jogvédő Egyesület elnökeként.

Fő kifogása az, hogy megkérdezése nélkül közöltük cikkünkben azt az információt, miszerint Magyarországon már közlésre vár egy bírósági ítélet, amely kimondja: a Jobbiknak nincs köze a romagyilkosságokhoz. Ugyanakkor sérelmezi, hogy írásunkban a Jobbik romániai képviselőjének neveztük. Hangsúlyozza, hogy nem törvényes képviselője egyetlen pártnak sem Erdélyben, sem Magyarországon, hanem „független civil aktivista”.

Menyhárt Gabriella Éva azt is kifogásolja, hogy cikkünk nem volt aláírva, így ugyanis nem tudja megnevezni azt az embert, aki elkövette a jogsértést ellene. Levelében egyébként a maszol.ro felelős szerkesztőjét Cseke Péter Attilának nevezi.

Lapunk álláspontja szerint az ügyvéd kifogásai közül csak annak van alapja, hogy cikkünkben a Jobbik romániai képviselőjének neveztük. Állításunkat többek között arra alapoztuk, hogy Menyhárt Gabriella Éva a Jobbik nagyváradi irodájában is tevékenykedik. A maszol.ro felelős szerkesztőjével folytatott telefonbeszélgetésben egyébként az ügyvéd „Vona Gábor elnök úr képviselőjeként” nyilatkozott. Tévedésünkért Menyhárt Gabriella Éva és az olvasók elnézését kérjük.

Semmilyen alapja nincs azonban annak a kifogásának, hogy megkérdezése nélkül említettük meg a nevét és közöltük a cikk tárgyához szorosan kötődő információit. Menyhárt Gabriella Éva tudhatta, hogy újságíróval beszél, Cseke Péter Tamás felelős szerkesztő nem magánemberként hívta fel telefonon. Az ügyvéd semmilyen formában nem jelezte, hogy nem kíván hozzájárulni neve és az általa közölt információk megjelentetéséhez. Ezt lapunk a beszélgetésről készült hangfelvétellel tudja bizonyítani.

Nem helytálló az a kifogás sem, hogy cikkünk nem volt aláírva. Írásunkat „maszol” néven írtuk alá, vagyis szerkesztőségünk álláspontját tükrözte.

Kapcsolódók

Kimaradt?