Negyven gyilkosságot vallott be egy kaliforniai férfi
Negyven gyilkosságot vallott be egy kaliforniai férfi az Egyesült Államokban, és a rendőrségnek arról is beszámolt, hogy évtizedeken át egy kábítószerkartell végrehajtójaként és bérgyilkosaként tevékenykedett.
A hatóságok szerdai közlése szerint az 51 éves José Manuel Martinezt tavaly tartóztatták le Alabamában. Eredetileg kilenc gyilkossággal gyanúsították, de kihallgatása során elmondta, hogy ennél jóval több bűncselekményt követett el. A rendőrség illetékese hozzátette, hogy Martinez beszámolója hihető, mert számos valósághű részlettel is szolgált a gyilkosságokról.
A férfi, aki halálbüntetéssel is sújtható, elsősorban Kaliforniában követte el tetteit, de más amerikai államokban, így Alabamában és Floridában is körözték gyilkosságok miatt. Az ellene felhozott vádak között emberrablás, nyereségvágyból elkövetett emberölés, fegyveres rablás is szerepel, "karrierje" a nyolcvanas évek legelejétől egészen tavalyig nyúlt.
Az ügy pikantériája, hogy az alabamai gyilkosságban, amelynek vizsgálata során bevallotta korábbi bűneit, Martinez ártatlannak mondja magát.