Kihallgatták Gergely Balázst a Iorga-tábla ügyében
Kihallgatta Gergely Balázst a Kolozs Megyei Rendőrség hétfő reggel a Mátyás-szobor elé helyezett Iorga-tábla ügyében. Gergely szerint bizakodással lehet várni a nyomozás lezárását, ugyanis minden jel arra mutat, hogy a rendőrség a műemlékrongálás tényét megállapítja.
Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a rendőröknek a hétfői kihallgatáson elmondta, fenntartja a feljelentésben leírtakat: a szoborrestauráció dokumentációja alapján a Iorga-idézetet tartalmazó bronztáblát törvénytelenül helyezték ki. A-kategóriás műemlékről lévén szó, a hatályban lévő jogszabályok szerint az engedély nélküli módosítás súlyos bűncselekménynek minősül. Gergely Balázs 2011 májusában, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnökeként, a kihelyezés másnapján, ismeretlen tettes ellen tett büntetőfeljelentést. A rendőrség ígérete szerint a már 15 hónapos nyomozati fázist rövidesen lezárják.
Mint ismert, a közelmúltban a rendőrség megnevezte az ügy hivatalos gyanúsítottját, Sorin Apostu, Kolozsvár volt polgármestere személyében. Apostu korábban több nyilatkozatában is elismerte, hogy a tábla az ő tudtával került a szobor talapzatára.
Gergely Balázs úgy véli, a jogsértés, az engedély nélküli beavatkozás olyannyira nyilvánvaló, hogy a Polgármesteri Hivatalnak a nyomozás lezárásától függetlenül erkölcsi kötelessége, hogy a saját hatáskörében lépjen és a táblát eltávolítsa.
A kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot 2011 áprilisában avatták fel újra a román és a magyar kormány közös támogatásával végzett restaurálás után. Egy hónappal később a szobor talapzatánál ismeretlen tettesek bronztáblát helyeztek el egy Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézettel: "A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." A tábla elhelyezését Sorin Apostu akkori polgármester történelmi jóvátételnek nevezte.