Szombaton tartják az RMDSZ kampányindító rendezvényét

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kampányindító rendezvényét március 29-én, szombaton, Székelyudvarhelyen tartják 12 órától a Székelyudvarhelyi Városi Sportcsarnokban (Bányai János utca 1. szám) – közölte csütörtökön RMDSZ sajtóirodája.

"Az Erdélyt Európába – magyar érdeket Brüsszelbe szlogenek égisze alatt zajlik a szombati, nagyszabású kampányindítónk, amelyre ezerötszáz meghívottat várunk, az ország minden szegletéből” – nyilatkozta Kovács Péter főtitkár. Hozzátette, a rendezvényen jelen lesz a szövetség országos vezetősége, bemutatkoznak az európai parlamenti képviselőjelöltek is. 

A kampányfőnök tájékoztatása szerint a rendezvényen részt vesz és beszédet mond Böjte Csaba atya, valamint egy meglepetés felszólaló is lesz. "Vizuális szempontból egy 21. századi politikai szervezet arculatát fogja tükrözni a rendezvény, újításként, pedig egy zenekarral is közreműködünk”– hangsúlyozta Kovács Péter.

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kimaradt?