Markó Béla: Kalotaszeg példa az összefogásra

Kalotaszeg az összefogás, a szolidaritás példáját mutatja fel mindannyiunk számára – jelentette ki Markó Béla szenátor pénteken, Kalotaszentkirályon, az Ady Endre Szórványkollégium bentlakás-épületének ünnepi átadásán.

Az eseményen az RMDSZ volt elnöke mellett  jelen volt Király András oktatási államtitkár, Gémesi Ferenc magyarországi kisebbségi államtitkár, valamint a Szövetség, a helyi és megyei önkormányzat, illetve a tanfelügyelőség több képviselője is. 

Az Ady Endre Kollégiumban a Kalotaszetkirály vonzáskörzetében lévő közel tizenöt település magyar diákjai tanulnak, számukra készült közel egymillió eurós beruházásból a korszerű ingatlanegyüttes.

A mintegy hat éve zajló munkálatokat az RMDSZ hathatós közbenjárására román kormánytámogatásból, a Communitas Alapítvány jelentős adományaiból és magyarországi forrásokból finanszírozták.

Díszoklevelek a hozzájárulóknak

Köszönetképpen az eseményen díszoklevelet adtak át mindazoknak, akik hozzájárultak az iskolaközpont fejlesztéséhez, köztük Markó Béla szenátornak, Gémesi Ferenc szakállamtitkárnak,  Király András államtitkárnak, valamint Máté András Levente és Kötő József képviselőknek, de hasonló elismerésben részesült Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke is.

"Kalotaszeg nincs jobb gazdasági helyzetben, mint Erdély más régiója, mégis pozitív példa számunkra, hiszen ha csak a turizmus fejlődését vagy ezt az iskolaépítést nézzük, azt látjuk, hogy ez a térség képes önerőből talpra állni, képes a szolidáris cselekvésre" – hangsúlyozta Markó Béla.,A politikus szerint példaértékű az az optimizmus, ahogyan az elmúlt évtizedben a helyi közösség Lakatos András iskolaigazgató vezetésével  lépésről lépesre, nehézségről nehézségre létrehozta ezt az intézményt.

"Nem hősei, hanem partnerei vagyunk ennek a megvalósításnak", mondta Gémesi Ferenc államtitkár, aki szerint ennek egy hőse van, a helyi magyar közösség. Lakatos András igazgató külön köszönetet mondott az RMDSZ-nek, amely a beruházás támogatása mellett felszerelésekkel és iskolabusszal is támogatta az oktatási intézményt. A kollégiumban mintegy 200 magyar diák kezdi meg hétfőn az iskolát.    

Kimaradt?