Csak találgatnak a tudósok a korai kamaszodás terén

Elfogadottnak tűnik, ha a lányoknál tíz éves korban, vagy annál később jelentkeznek az első tünetek. A fiúknál kicsit később kezdődnek a változások, általában 11 és fél éves korban. Az iparilag fejlett országokban azonban ezek a korhatárok nem érvényesek. 1990-ben a lányoknál már nyolc éves kor körül kezdődtek a változások, és két évig tartottak átlagosan. Most a tudósok még fiatalabb korban vették észre a változást, már hét éves korban.

A fiúk esetében is korábbra helyeződött a változások kezdete, de a lányokénál továbbra is később. Azonban az nem tisztázott, hogy mi az oka annak, hogy egyre több gyermek kezd el korábban serdülni.

Jelenleg 12 európai csoport dolgozik a kutatáson egy három éves projekt keretében, amely az okok felderítését tűzte ki célul. Állatokon vizsgálják például, hogy azok a példányok, amelyek a szükségesnél több táplálékot kaptak, mutatják-e a korai nemi érés jeleit. Feltételezik, hogy a táplálkozási szokások változása szerepet játszik az egyre korábbi nemi érésben. Németországban 50 ezer gyerek adatit gyűjtik össze, és vizsgálják meg, hogy ez a feltételezés igazolható-e.

Más feltételezések szerint a környezetvédelmi tényezők, a növényvédő szerek és a szennyezés is szerepet játszik a korai nemi érésben. Belga tudósok csoportja mutatott rá az ellentmondásosnak tartott növényvédő szer, a DDT eddig nem vizsgált hatásaira.

Tapasztalataik szerint az Indiából vagy Kolumbiából emigrált szülők gyermekeinél 80-szor nagyobb az esély, hogy az átlagosnál korábban kezdenek nemileg érni. Az emigráns gyerekek 75%-ánál mutattak ki a vérben magas DDT-származékot. A kérdés további bizonyítása még várat magára.

A genetika mint lehetséges ok nem zárható ki a tényezők közül. Brit és amerikai tudósok egy bizonyos fehérjemolekulát, a GPR54-et vizsgálták a serdülőknél. A GPR54 mutálódott egy szaúd-arábiai család összes tagjánál, akik nem érték el a serdülőkort.

A pszichológusok szerint azok a kislányok, akik szoros kapcsolatban állnak édesapjukkal később kezdenek el serdülni, mint azok, akik távoli vagy egyáltalán nem létező kapcsolatban vannak apjukkal.

Vannak elméletek, amelyek a sok televízió nézéssel hozták összefüggésbe a hormonális egyensúly felborulását. Hogy a jelenségnek egy vagy több oka van, még nem tisztázott. A kutatás azért is fontos, mert a jelenség egyúttal azt is jelenti, hogy egyre több nő éri el a változó kort egyre hamarabb, így csökken az esélyük, hogy anyává váljanak, hisz a nők egyre nagyobb százaléka szül idősebb korában, miközben a társadalom elöregedik.

Kimaradt?