Négy magyar helység névtábláját festették le Szatmár megyében

Négy magyar település helységnévtábláját festették le Szatmár megyében szerdán délután: Batiz, Gombáspuszta, Sárközújlak és Avasújváros tábláit.

Ugyanakkor hat személy gyűlt össze a Közigazgatási palota előtt Szatmárnémetiben, ahol magyarellenes szlogeneket kezdtek skandálni – írja a szatmar.ro. A hat ember többek közt azt skandálta, hogy Erdély soha nem volt Magyarország része, valamint, hogy a romániai magyarságnak túl széleskörűek a jogai.

A négy helységnévtáblát csütörtök reggelre az elöljárók letakaríttatták, Sárközújlak alpolgármestere Szabó Ignác maga ment ki és saját kezűleg tisztította le a festéktől a táblát.

Szabó Elek, Egri község polgármestere rendőrségi feljelentést készül tenni ismeretlen tettesek ellen. Hasonlóan nyilatkozott Kereskényi Gábor RMDSZ-es parlamenti képviselő is: „Hasonló esetek eddig nem voltak jellemzőek Szatmár megye közösségére. Úgy gondolom, inkább a március 15-i megemlékezésen tapasztalt békés együttélés jellemzi Szatmárt. Meggyőződésem, hogy néhány, szellemileg visszamaradott egyén követte el, mindez azonban nem jelenti azt, hogy mentesülniük kell a felelősségre vonás alól. Erre azért is szükség van, hogy a hasonló eseteket megakadályozzuk és a békés együttélést ne veszélyeztessük" - fogalmazott a szatmárnémeti RMDSZ elnöke.

Mint ismert, az utóbbi időben gyakrabban előfordul, hogy  magyar települések helységnévtábláját piszkítják be ismeretlen tettesek. Legutóbb vasárnap történt hasonló eset Maros megyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?