Megérkezett az első fehér gólya Erdélybe

A Kovászna megyei Bodokra érkezett meg idén az első gólya – számolt be a helyi sajtó. A madarat a Rara Avis Egyesületnek sikerült megfigyelnie kedden délután. Azegyesület vezetője, Kelemen László szerint egy tojóról van szó, amely a tavaly öt tojást tojt, ebből valamennyi kisgólya kikelt. Ám a fiókák felnevelése kizárólag az anyaállatra hárult, a hím a fészek körüli magasfeszültségi hálózatba bogozódott és az áramütéstől elpusztult.

Kelemen szerint nyugodtan elmondható, hogy a tavasz megérkezett Erdélybe is, hiszen több háromszéki településen, így Kökösön és Gidófalván is láttak már gólyát a héten. Kovászna megyébe körülbelül 400 gólya tér vissza minden tavasszal, hozzájuk csapódnak olyanok is, amelyeknek a fészke más vidékeken van. A fészkek száma a megyében 300 körülire tehető.

Kapcsolódók

Kimaradt?