Gyes hiányában bölcsödei utalvány jár a dolgozó szülőknek
Bölcsödei utalványokat igényelhetnek azok a szülők, akik úgy döntenek, hogy gyermekük megszületése után nem veszik ki a gyermekgondozási szabadságot – állítja egy pénzügyi menedzsmentre szakosodott cég.
A szakemberek szerint az utalványok összege elérheti a havi 400 lejt. Az Accace cég közleménye alapján erre a támogatásra azok a személyek is jogosultak, akik örökbe fogadták gyereküket vagy gyámságot vállaltak.
"Az alkalmazó a szakszervezettel együtt állapítja meg a támogatás összegét, amely legtöbb 400 lej lehet a 821/2012-es törvény szerint. Az utalványokon megjelenő összeg minimálisan 10 lej lehet, illetve annak a többszöröse, de nem haladhatja meg az 50 lejt" – áll a tájékoztatóban. Továbbá: a munkaadók fizetik az utalványokat kiadó cégnek ezek nyomtatási költségeit. A gyermekgondozási jegyek összegét a cégnek kell biztosítania az alkalmazottak számára.
A szülőknek kérvényezniük kella bölcsödei utalványokat, amelyhez csatolják a a gyerekre vonatkozó bölcsődei igazolást, valamint egy saját felelősségre kiállított nyilatkozatot arról, hogy a másik szülő nem kap gyermekgondozási támogatást, illetve nem igényelte a gyermeknevelési szabadságot.
A további szükséges okmányokról a cég belső szabályzatának megfelelően dönthet. Ha a szülő nem tudja igazolni azt, hogy a gyerekét bölcsödébe járatja, a munkaadó a hiányzó napok függvényében a nyomtatási költségekkel együtt levonhatja az erre a célra kiadott összeget az alkalmazott fizetéséből.