Taxit hívtak, hogy elrabolják - de összetörték

 

Autójának átadására kényszerített egy taxisofőrt szerdán este két fiatalember a székelyudvarhelyi Budvár utcában: a taxist az anyósülésre kényszerítették, egyikük elindította a járművet, de nem jutottak messzire.

Az ügyben jelenleg is folyik a kivizsgálás, egyelőre nem sikerült tisztázni minden részletet. Az uh.ro információi szerint a Budvár utca 41. szám alá hívtak egy taxit, majd egy kocsma elé hajtattak vele. Ott a két ittas férfi megfenyegette a taxisofőrt, majd beültek az autójábaúgy, hogy a taxist a vezető melletti ülésre kényszerítették, az indítókulcsot elvették tőle.

taxi bent

A sofőrt egyikük hátulról lefogta, társa pedig elindította az autót. Kikanyarodtak a Rákóczi utcára, ahol nekiütköztek egy ott parkoló kocsinak. Ekkor a két támadó elmenekült a helyszínről.

A rendőrség munkatársai nem sokkal később a helyszínre érkeztek kivizsgálni az esetet, s a bámészkodók között megjelent a támadók egyikeis, aki a rabláskor a hátsó ülésen tartózkodott). Őt a taxisofőr felismerte, a rendőrök pedig a helyszínen őrizetbe vették.

A taxisofőr az uh.ro-nak elmondta, az autó nagyon megrongálódott, több ezer eurós kár keletkezett benne, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Mint mondta, eddig is többször előfordult az, hogy a Budvár utcában lakó romák nem fizették ki egyik vagy másik taxisofőrt, bántalmazás is volt, de ennyire súlyos eset még nem történt.

Kimaradt?