Közigazgatási reform Ponta-módra: 42 megye 8 régióban

Az ország területi-közigazgatási átszervezésért szorgalmazza a miniszterelnök. Erről Victor Ponta csütörtökön Murighiolban, a Megyei Tanácsok Szövetségének éves közgyűlésén beszélt ismét.ponta1

A kormányfő megőrizné a jelenlegi megyéket, amelyek régiókba tömörülnének. A régiók is saját régiótanáccsal és régióelnökkel rendelkeznének. Elképzelései szerint a jelenlegi regionális fejlesztési ügynökségek a régiótanácsok műszaki apparátusául szolgálnának. Ponta szerint ez nem járna a bürokrácia növelésével.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ország területi-közigazgatási újrafelosztása a jövőre tervezett alkotmányjogi reform részét képezné.

Borboly Csaba: nem butaság

Victor Ponta a csütörtöki bejelentését megelőzően szerdán felvázolta régiósítási elképzeléseit a Megyei Tanácsok Szövetsége vezetőségének, amelynek alelnökként tagja Borboly Csaba is.

„A miniszterelnök szándékát én úgy fogalmaznám meg: Victor Ponta lebontaná a kormányt régiók szintjére” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Hargita Megye Tanácsának elnöke. Elmondta: ha a kormányfő elképzelései megvalósulnak, akkor a megyei önkormányzatok megőriznék a jelenlegi hatáskörüket, sőt plusz hatásköreik lennének.

Borbély tájékoztatása szerint a Ponta-féle közigazgatási reform a jelenlegi fejlesztési minisztérium megszűntetését eredményezné, mert a fejlesztési pénzeket térségi alapon jobban lehet kezelni. „Számos szakterületen, például az oktatás és az egészségügy területén a döntéseket le lehetne hozni a régiók szintjére” – magyarázta.Borboly-Csaba

A székelyföldi politikus szimpatikusnak tartja Ponta elképzeléseit. „Ez számunkra nem hátrányos. Főleg akkor, ha nem arról a nyolc régióról beszélgetnénk, amelyről most szó van” – jelentette ki. Hangsúlyozta, az RMDSZ továbbra is azt szeretné, ha nem nyolc, hanem tizenhárom régióra osztanák fel az országot és a székelyföldi megyék azonos régiókba kerülnének. Mint mondta, az RMDSZ politikusaira hárul majd az a feladat, hogy elképzeléseikről meggyőzzék a kormányt.

Ponta erről Székelyföldön is beszélt

A kormányfő az elképzeléseiről júliusban Csíkszeredában is beszélt, amikor Maros, Hargita és Kovászna megye helyhatósági képviselőivel találkozott. „Jövőre meg kell állapodniuk a román pártoknak a régiósításról, amely 2014-től léphet hatályba” - jelentette ki.

Az eseményt követő sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) szerint a jelenlegi megyéknek meg kell maradniuk, de a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régiónak közigazgatási hatáskört kell biztosítani.terkep kinn

Hozzátette: ez egyelőre csak az USL javaslata, de valamennyi pártnak kötelessége, hogy tárgyaljon erről, és a jövő év folyamán jussanak megállapodásra a régiósításról, amely Ponta szerint a "túlságosan központosított" államigazgatást hivatott decentralizálni.

Traian Băsescu megszűntette volna megyéket

Románia területi közigazgatási átszervezését tavaly nyáron javasolta Traian Băsescu államfő, aki megszüntette volna a jelenlegi megyéket, amelyeket túlságosan kis közigazgatási egységeknek tart. Azt javasolta, hogy a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiók határvonalai mentén nyolc óriásmegyét hozzanak létre, ez a terv azonban meghiúsult, miután a RMDSZ elutasította. Az RMDSZ szerint Hargita, Kovászna és Maros megyének kellene egy közös régiót alkotnia.

Az RMDSZ egyébként már évek óta benyújtotta a parlamentbe a Csutak István szakértől által készített régióátszervezési tervezetet, amely azonban nem lelt támogatásra. A tervezet a jelenlegi nyolc helyett 16 fejlesztési régió, illetve öt makrorégió létrehozását javasolta úgy, hogy a három székelyföldi megye egy régiót képezett volna, és Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs megyével került volna ugyanabba a makrorégióba.

Kimaradt?