Közúti forgalom: a gyalogos az első számú kockázati tényező

A balesetben megsérült gyalogosok 50 százaléka ittas állapotban közlekedik, a járművetők esetében pedig mintegy 60 százalékuk a megengedettnél több alkohol fogyasztása után ült kormány mögé – derült ki a romániai rendőrség által végzett bűnmegelőzési céllal végzett kutatásból.

A felmérésbe 1230 felnőtt személyt vontak be, akik naponta gyalogosan közlekednek. A megkérdezettek fele azt állította, hogy a közlekedési szabályzatra vonatkozó ismereteit 14 éves kora előtt szerezte, 15 százalékuk pedig azt mondta, nem kapott ilyen jellegű oktatást.

A közlekedési rendőrség ismertetése szerint 2012 első nyolc hónapjában mintegy százezer gyalogost büntettek meg szabálytalan közlekedésért. A kutatás végeredménye balestek szempontjából kockázati tényezőként a gyalogosokat helyezi az első helyre.gyalogos2

A megkérdezettek 51, 7 százaléka szerint a gyalogosok körében a problémák akkor jelentkeznek, amikor ezek alkohol fogyasztanak, 51,6 százalék szerint a szabályok megszegése, 49,6 százalékuk szerint a közlekedési szabályok ismereteinek a hiánya, 49,5 százalékuk úgy véli a figyelem hiánya, a sietség és a fáradtság vezet balesethez.

A kutatás alapján a sofőrök esetében a szerencsétlenségeket 61,8 százalékban az alkoholfogyasztás, 53,1 százalékban a sebességkorlátok túllépése, 51,9 százalékban a kockázatos és agresszív vezetési stílus, valamint ugyancsak 51,9 százalékban a figyelmetlenség és a fáradtság okozza.

Hiányosságok

A megkérdezettek rámutattak: a balesetekhez nagymértékben az infrastrukturális hiányosságok is hozzájárulnak. Falusi környezetben a legnagyobb ilyen gondot (45,5 százalékuk szerint) a járdák hiánya jelenti.

Továbbá gyakori problémaként megemlítették a gyalogosátkelők hiányát, illetve azok nagy távolságra való elhelyezését (38,9 százalékban), a megfelelőtlen közúti jelzéseket (33,6 százalékban), a megfelelőtlen közúti világítást (29,5 százalékban), a parkoló autók miatti láthatóság hiányát a gyalogátkelőhelyek közelében (29 százalékban).gyalogos1

Képzés a családban és az iskolában

A kutatásban résztvevők 41,9 százaléka hangsúlyozta: kiemelt szerepet foglal el a családban elsajátított közlekedési szabályok szerepe, a család mellett a másik fontos tényező 27,5 százalékuk szerint az iskolai oktatás.

A rendőrség idén külön hangsúlyt fektet az iskolai képzésre, különböző programokat indítanak, amelyeknek a célja a közúti közlekedés szabályainak a helyes elsajátítása. A tanévkezdés előtt a közlekedési rendőrök bejelentették, hogy az iskolák közelében a diákok érkezésekor és hazamenetelekor figyelni fognak a forgalomra.

Kimaradt?