A próbaérettségiztető tanárok pénzt kérnek, nem szabadnapokat

Remus Pricopie oktatási miniszter a hét elején bejelentette: pénz helyett szabadnapokat kapnak a próbaérettségin felügyelő és a dolgozatokat javító tanárok, írja a nyugatijelen.com. A tárcavezető szerint a próbaérettségi az oktatási folyamat része, nem lehet pénzügyi követelésekhez kötni azt.

Erre Simion Hancescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének vezetője rávilágított, a tanügyminiszter javaslata, miszerint cserében ezért szabadnapokat kell adni a pedagógusoknak, nem megoldás, hiszen már így is rendelkeznek olyan szabadnapokkal, amelyeket nem tudnak kivenni a tanárok.

Hozzátette: a társadalmi párbeszéd bizottságnak kellene döntenie arról, hogy szabadnapokat kapjanak a vizsgán résztvevő tanárok, de ez a testület még nem ült össze. Hangsúlyozta: a 30-40 órányi dolgozatjavítás nagyon nagy munkát jelent, amit ki kellene fizetni nekik.

Elmondta azt is, hogy a próbaérettségi esetleges bojkottja vészjelzés lehet a nyári vizsgára nézve is. Úgy vélte, az elmúlt évek botrányainak hatására sok pedagógus utasíthatja vissza, hogy részt vegyen az érettségi vizsgán.

A próbaérettségi ezen a héten zajlik, ám a dolgozatok kijavítása még hetekig elhúzódhat.

Kimaradt?