EP

Automatikusan hívja majd az autó a mentőt balesetnél

Másfél éven belül kötelezővé teheti az EU az automata segélyhívó rendszer beépítését – írja az MTI. Így súlyos balesetnél maga az autó értesíti a legközelebbi mentőegységet, és a pontos helyzetét is megadja.

Az Európai Parlament szerdán elfogadott tervezete szerint 2015. októbertől minden személyautóba vagy kishaszonjárműbe segélyhívó rendszert kell beépíteni, amely a 112-es szám technikai hátterét használva súlyos balesetnél értesíti a mentőket. Ahhoz, hogy hatályba léphessen a törvényjavaslat, az Európa Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

Kósa Ádám magyarországi EP-képviselő a szavazást követően elmondta, hogy az E-call rendszer normál esetben inaktív, ütközés esetén azonban értesíti a legközelebbi segélyhívó központot. Nem csak a jármű pontos koordinátáit tudja megadni, de mentőegységek a balesetet szenvedett utasokat is kikérdezhetik. Eddig csak a járműpark egy százalékába építettek be automata segélyhívót, miközben Európa útjain évente 28 ezren halnak meg.

Kimaradt?