Az utolsó napon döntenek a kétszintes érettségiről
Jövő hétőre halasztotta a szavazást a szenátus a kétszintes érettségi bevezetéséről. A honatyáknak két órás vita után sem sikerült megegyezni a vonatkozó sürgősségi kormányrendelet elfogadásáról, a plenáris ülés ideje pedig lejárt.
Fekete Szabó András RMDSZ-es frakcióvezető a maszol.ro-nak elmondta: a vita főleg arról szólt, hogy elérkezett-e az ideje az kétszintes érettségi bevezetésének. Elhangzott, hogy csak azok a diákok vizsgázzanak majd a differenciált rendszer szerint, akik idén kezdik a kilencedik osztályt.
Az RMDSZ támogatja
„Senki sem mondta, hogy ez a törvény tökéletes, de jobb, mint a mostani érettségi" – vélekedett a szenátor. Hozzátette: Európa-szerte több országban is alkalmazzák a két szintes felmérést.
A politikus elmondta: az új rendszer bevezetését az RMDSZ is támogatja, hiszen a diákok képességei nem egyformák, a gyengébb diákok pedig a jelenlegi érettségi vizsga követelményei mellett nem tudnak labdába rúgni.
„Mintegy 150 ezer olyan fiatal van, aki elvégezte a 12 osztályt, de nem tud mit kezdeni, mert az érettségin nem sikerült továbbjutnia. Ez a helyzetet kell megoldani" – közölte a frakcióvezető, aki nagy esélyt lát arra, hogy jövő hétfőn megszavazzák a differenciált érettségi bevezetését. Fekete Szabó András szerint ha a törvénymódosítás életbe lép, a jövő nyáron érettségiző diákok már kétszintes megmérettetésen vesznek részt.
Hétfőn lejár a határidő
Király András oktatási államtitkár a maszol.ro-nak azt nyilatkozta, hogy a szenátus legkésőbb hétfőn szavazhat az érettségivel kapcsolatos törvénymódosításról ahhoz, hogy az új rendszert már jövő nyáron alkalmazhassák.
„Törvény szerint a végzős osztályok évkezdése előtt kell dönteni a kérdésben" – magyarázta. Kérdésünkre az államtitkár elmondta: annak ellenére, hogy hosszú vita előzte meg, esélyt lát a törvény megszavazására, mert szerinte Ecaterina Andronescu oktatási miniszter „komoly érvekkel" válaszolt a felmerülő kérdésekre.