Corina Creţu vezeti a PSD jelöltlistáját az EP-választásokon

Corina Creţu európai parlamenti képviselő, a Szocialisták és Demokraták képviselőcsoportjának egyik alelnöke vezeti a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltlistáját a május 25-i EP-választásokon - döntötte el a PSD végrehajtó bizottsága csütörtökön.

Corina Creţu, a PSD alelnöke 1992-1996, illetve 2000-2004 között, Ion Iliescu volt államfő mandátuma idején, az elnöki hivatal szóvivője volt, 2007 óta EP-képviselő. 2013-ban a Románia Csillaga érdemrend birtokosaként ő kezdeményezte, hogy az érdemrend etikai testületeként működő becsületbíróság minősítse méltatlannak Tőkés László EP-képviselőt az állami kitüntetésre, mivel szerinte Tőkés nacionalista és revizionista kijelentéseket tett.

A PSD EP-listájának második helyére Ecaterina Andronescu volt oktatási minisztert, harmadik helyére pedig Catalin Ivan EP-képviselőt, a párt szóvivőjét rangsorolták. Victor Ponta kormányfő, a PSD elnöke szerint a szociáldemokraták a lista első 13 helyét tekintik befutónak, ami a Romániának járó 32 EP-mandátum több mint 40 százalékát jelenti.

Ponta szerint a listára a kormányzó Szociálliberális Szövetségben (USL) szintén résztvevő két kis párt – a Konzervatív Párt (PC) és Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) – egy-egy jelöltje is felkerül a szerinte „még megszerezhető, de nem biztos befutó" 14. és 15. helyre.

Korábban felmerült, hogy az USL két nagy pártja – a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – közös jelöltlistát állítsanak, végül azonban úgy döntöttek, nem mossák össze az ideológiai választóvonalakat. A kormánykoalíció pártjai így egymás versenytársai lesznek az EP-választásokon.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a PSD a szavazatok 35-41 százalékára számíthat az EP-választásokon. A felmérések PNL-t 16-20 százalékára, a jobbközép Demokrata Liberális Pártot 14-19 százalékára, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget 6-7 százalékra taksálják.

Kimaradt?