Vagyonnyilatkozatból derült ki, kit kedvel a sors Magyarországon

A vagyonnyilatkozatok leadásával került nyilvánosságra Magyarországon egy szokatlan, ám annál szerencsésebb eset szombaton. Még pedig az, hogy tavaly az egyik politikus tíz millió forintit nyert lottón.

Bag polgármestere, a Fidesz parlamenti képviselőjének több társával együtt tavaly telitalálata volt. Közel egymilliárd forintot nyertek, a pénzen osztoztak. Tóth Gábor politikus szombaton a sajtónak elismerte, hogy valós, amit a most beadott vagyonnyilatkozatába beleírt.

Ebben az olvasható, hogy „2013. év 11. heti 6/45-ös lottójátékban 8761034 sorszámú szelvénnyel nettó (adólevonás után) 10.000.000 Ft. nyereményem volt”. Ilyenformán vagyonnyilatkozata szerint a politikus a tehetősebb képviselők közé tartozik: többek között övé a kisbagi csárda és a Hotel Csintó. Tavaly vett egy Lexus terepjárót és egy motort. Polgármesterként havi közel félmillió forintot keres, több milliós megtakarítása van.

A magyar parlament honlapján szombat hajnalban jelentek meg a képviselők, kormánytagok vagyonnyilatkozatai a törvény által előírt határidőre. Arról, hogy a képviselői fizetési toplistát sokáig Gyurcsány Ferenc vezette, őt most a zuglói fideszes polgármester előzte le. 

Kimaradt?