Daniel Morar: csalások történtek a referendumon
Alapos a gyanú, hogy nagy méretű csalások történtek az államfő leváltásáról szóló referendumon – jelentette ki vasárnap este a Realitatea TV-ben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyésze.
Daniel Morar tájékoztatása szerint a vádhatóság által öt megyében megvizsgált több tucatnyi választókörzetben bizonyíthatóan meghamisították a szavazatok 5-10-15 százalékát. „Afganisztában küldetést teljesítő katonák, börtönre ítélt, elhalálozott, sőt nem létező személyek is szavaztak ezekben a körzetekben" – magyarázta a DNA főügyésze.
Morar elmondta, az ügyészek részben hivatalból, részben panaszok nyomán jártak el. „Feltűnő volt, hogy egy ezres lélekszámú településen négyszázan az utolsó három órában szavaztak. Ügyészeink kiszálltak a szavazókörzethez, s csalásra utaló bizonyítékokat találtak" – jelentette ki.
Elutasította ugyanakkor azt a vádat, hogy az ügyészek meghurcolnák az embereket a szavazataik miatt. „Nem azt kérdezzük tőlük, hogyan szavaznak, hanem azt, hogy hányszor. Rengeteg választónak több körzetben is a leadott szavazatok listáján szerepel a személyi száma és az aláírása" – magyarázta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Liviu Dragnea ellen indított bűnvádi eljárásról elmondta: a politikusnak nem azért gyűlt meg a DNA-val, mert arra buzdította a választókat, vegyenek részt a referendumon, hanem azért, mert a részvételi arányt a gyanú szerint törvénytelen eszközökkel próbálta növelni.
„Nem vagyok Băsescu embere"
Daniel Morar elutasította azt a vádat is, hogy a DNA Traian Băsescu államfő befolyása alatt áll. „Az államfő egyetlen alkalommal sem fogalmazott meg elvárásokat bűnvádi dossziékkal kapcsolatban, s ha ez megtörtént volna, akkor sem továbbítottam volna kéréseit" – jelentette ki.
Úgy fogalmazott: megszokta már, hogy sokan Băsescu emberének tartják. „Megszoktam, nem zavar, mert én tudom, hogy mi az igazság. Soha nem kértem a beosztottjaimat arra, hogy törvénytelenségeket kövessenek el" – mondta a DNA főügyésze.