Eladó az a kamera, amely a Holdraszállást rögzítette 1971-ben

A NASA eladja az egyetlen kamerát, amely az Apolló-küldetések keretében valaha megtette az oda-vissza utat a Hold és a Föld között. Az aukciót Bécsben tartják, március 22-én - tájékoztatott az index.hu.

A négyszögletű, ezüstös kamerát az űrhajósok ruhájának elejére lehetett erősíteni. A becslések szerint értéke 150-200 ezer euró  – mondta Peter Coeln, a Westlicht aukciós ház tulajdonosa az AFP-nek. A Hasselblad márkájú kamera Jim Irwin űrhajósé volt, aki 299 képet készített vele 1971-ben, az Apolló–15 küldetésén.

A NASA összesen 14 kamerát használt el az Apolló–11-17 küldetéseire 1969-1972 között, de csak ezt az egyet hozták vissza a Földre, valószínűleg azért, mert gond volt a filmek megszerzésével, miután rögzítették a szerkezetet.

A sok kilót nyomó kamerákat a szabály szerint inkább hátrahagyták, helyettük pedig holdi köveket hoztak magukkal haza: ezeknek vizsgálata volt a missziók egyik célja.

Kimaradt?