Székelyföldi lányokat kényszerítettek prostitúcióra

Emberkereskedelemmel, szexuális kizsákmányolással és prostitúcióval foglalkozó háromszéki bűnbandát számolt fel a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT).

Creola Neagu ügyész tájékoztatása szerint alapos a gyanú, hogy a kilencfős bűnszövetkezet 2010 és 2012 között szervezett módon több lányt kényszerített vagy csábított arra, hogy áruba bocsássák testüket, majd Görögországba szállították őket és prostituáltként dolgoztatták.

A rendőrség szerdán nyolc háromszéki helyszínen végzett házkutatást, iratokat és tárgyakat foglaltak le, két személyt vettek őrizetbe, és zárolták a gyanúsítottak ingó és ingatlan vagyonát, illetve bankszámláit. A háromszéki rendőrség tájékoztatása szerint a kilencfős bűnbanda minden tagjának megvolt a szerepe a rendszerben, így volt, aki itthon a lányok becserkészésével foglalkozott, voltak szállítók, és olyanok is, akik Görögországban futtatták a prostituáltakat.

Az így szerzett pénzt a gyanúsítottak lakások és más vagyontárgyak vásárlására fordították, próbálták úgy tisztára mosni a pénzt, hogy a törvényesség látszatát keltsék, mutat rá a rendőrség közleménye.

Kimaradt?