Egyre több a korrupt rendőr Háromszéken

Háromszéken tavaly növekedett a korrupcióval gyanúsított belügyminisztériumi dolgozók száma, derül ki a Kovászna megyei Korrupcióellenes Igazgatóság (DGA) 2013-as évi mérlegéből.

Alexandru George főfelügyelő arról tájékoztatta lapunkat, hogy az elmúlt esztendőben 58 bűnügyi eljárást indítottak, ezekben 56 korrupcióval gyanúsított háromszéki személy ügyében vizsgálódtak, közülük 42-en dolgoztak a belügyi és közigazgatási minisztérium egységeinél.

A korrupcióval gyanúsított belügyi alkalmazottak száma tízzel több, mint amennyit egy évvel azelőtt jegyeztek. Az 56 bűnügyi vizsgálatból tavaly 10 esetet véglegesített a korrupcióellenes ügyészség, 24 személy ellen emeltek vádat, közülük 12-en a belügyi egységek dolgozói voltak. A főfelügyelő szerint további 116 korrupciógyanús eset kivizsgálását más intézményekhez továbbították.

Alexandru George példaként említette annak az öt háromszéki közlekedési rendőrnek az esetét, akik rendszeresen csúszópénzt vettek el a szabálytalankodó autósoktól, hogy ne büntessék meg őket. Az ügyészség megállapította, hogy a rendőrök a Háromszéken áthaladó 11-es és 12-es országutak azon szakaszain radaroztak, ahol sebességkorlátozás van érvényben, megállították ugyan a gyorshajtókat, a szabálytalanul előzőket vagy azokat, akiknek nem volt érvényes autóbiztosításuk, de ahelyett, hogy bírságot róttak volna ki rájuk, 30 lej és 50 euró közti csúszópénzt kértek, majd továbbengedték a szabálysértő sofőröket. Az öt korrupt rendőr ellen hivatali visszaélés, csúszópénz elvétele miatt emeltek vádat, ugyanis tevékenységükkel megkárosították az államkasszát.

A Kovászna megyei Korrupcióellenes Igazgatóság vezetője, Alexandru George felhívja a háromszékiek figyelmét, hogy ha rendőrségnél, csendőrségnél, készenléti felügyelőségnél, a lakosság-nyilvántartó hivatalokban, útlevélosztályon vagy levéltárban korrupciót tapasztalnak, jelezzék azt a dga@mai.gov.ro email címen vagy a 0800.806.806-as ingyenes hívószámon. 

Kimaradt?