Az elektromos kézszárítónál jobb választás a papírtörlő

Manapság a már valamit is magára adó vendéglátó egység, legyen az egy kis kávézó, vagy pedig elegáns étterem, biztosan rendelkezik meleg levegőt fújó, elektromos kézszárítóval. A vendég miután megmosta kezét, csak egyszerűen a szerkezet alá kell tartsa kacsóját, a gép ezután automatikusan bekapcsol és a meleg levegő segítségével szárazra „törli” a kezeket.

Szakemberek azonban azt állapították meg, hogy a kézmosás után még mindig maradnak baktériumok a bőr felületen, amelyeket a papírtörlő könnyedén eltávolít, azonban a kézszárító nem bántja a kórokozókat, csak a vizet távolítja el.

Mindezt kísérlettel bizonyították be: egy, a kísérletre jelentkező személy ujjvégein megszámolták a baktériumokat, miután az illető papírtörlővel, illetve a kézszárító segítségével vízmentesre törölte kézfejét. A teszt során kiderült: a papírtörlőt használva a kézről 40–60 százalékos arányban eltűntek a bacik, azonban a szárító esetében 255 százalékkal több kórokozó került a kézre.

Ennek oka, hogy a szárítóban ezek a mikroorganizmusok remekül érzik magukat, mivel meleg van és páradús a levegő is, így a mosott kézre egyszerűen a gép ráfújja azokat. A kutatók szerint ezek a baktériumok nem igazán veszélyesek, legtöbb esetben az immunrendszer elbánik velük. Arra is figyelmeztetnek: az sem jó ötlet, ha egyáltalán nem szárítjuk meg a kezünket, csak hagyjuk, hogy magától kiszáradjon, mindenképp ajánlott megtörülni.

Kimaradt?