Tőkés kitüntetésének visszavonását sürgeti Corina Crețu

Felhívást intézett Traian Băsescuhoz Corina Crețu szocialista európai parlamenti képviselő, aki azt kérte az államfőtől, ne halogassa tovább Tőkés László állami kitüntetésének megvonását.

A politikus Kolozsváron sajtótájékoztatón nyilatkozott erről. Crețu szerint Băsescunak mielőbb döntenie kell, mert már több mint fél év telt el Tőkés Lászlónak a vitatott tusnádfürdői nyilatkozata óta.

A volt püspök akkor azt kérte, Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében. Ezt követően kezdeményezték a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért 2009-ben Tőkés Lászlónak ítélt Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatának a visszavonását.

Augusztusban elsőként Traian Băsescu bírálta az erdélyi magyar EP-képviselőt, majd Victor Ponta miniszterelnök kérte a kitüntetés visszavonását. Formailag azonban nem tehette meg, ezért Crețu - aki a kitüntetés egyik birtokosa - kezdeményezte a becsületbíróság összehívását, amely tavaly novemberben az érdemrend megvonását javasolta az államfőnek. Crețu emlékeztetett, hogy a becsületbíróság már január 9-én közzétette az indoklását, ezért érthetetlennek tartja Băsescu "késlekedését".

"Traian Băsescu feladata eldönteni, hogy megvonja vagy nem a kitüntetést, nem értem, miért kerüli a döntést, hiszen már fél év telt el a nyilatkozat óta" - hangoztatta az EP-képviselő. Szerinte elfogadhatatlan, hogy az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL), valamint az államfő nem foglal állást Tőkésnek "a románok ellen irányuló rendszeres támadásaival" kapcsolatban.

Băsescu korábban kifejtette, csak abban az esetben fogadja el a becsületbíróság javaslatát, ha alaposan megindokolja a kitüntetés visszavonását. Az óvatosságát azzal indokolta, hogy esetleg pert veszíthet az elnöki hivatal a bíróságon, ha nem születik jogilag helytálló döntés.

Kapcsolódók

Kimaradt?