Vádat emeltek Kerekes Károly ellen családtagjai alkalmazása miatt

Vádat emelt a legfőbb ügyészség Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője ellen, mert családtagjait alkalmazta marosvásárhelyi parlamenti irodájában - derült ki a legfőbb ügyészség pénteki közleményéből.

A képviselőt összeférhetetlenséggel vádolják, amiért fél évtől öt évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki a törvényhozók esetében eljárni hivatott legfelsőbb bíróság. A legfőbb ügyészség közleménye szerint Kerekes Károly 2006 és 2009 között két ízben tett javaslatot arra, hogy a képviselőház fiát alkalmazza parlamenti irodájában, és láttamozta a vele aláírt munkaszerződéseket. A vádhatóság szerint a képviselő három ízben vállalkozói szerződést is kötött fiával, illetve feleségével, ennek alapján a képviselőház csaknem 57 ezer lejt fizetett ki számukra.

Kerekes Károly az MTI-nek elmondta: Európában sehol sem számít bűncselekménynek családtagot alkalmazni asszisztensként vagy irodavezetőként a törvényhozók területi irodáiban, Romániában viszont értelmezési vita van erről. A politikus szerint csak a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) értelmezi úgy a törvényt, hogy ez összeférhetetlenség.

Horia Georgescu, az ANI elnöke decemberben úgy nyilatkozott: az ügynökség fennállása óta 25 törvényhozó esetében állapított meg összeférhetetlenséget, nyolc esetben az ügyészség vádat is emelt. Az utóbbi évben a parlament több ízben megpróbálta módosítani a törvényhozókra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat, de azokat alaptörvénybe ütközőnek ítélte a román alkotmánybíróság.

Az RMDSZ politikusa összehasonlításképpen a francia nemzetgyűlést említette: tudomása szerint a párizsi törvényhozás csaknem hatszáz tagja közül ötven a saját feleségét alkalmazza és másik ötven különböző családtagjait. Szerinte az egyedüli megszorítás az, hogy meghatározzák, legfeljebb mennyi fizetést adhat.

Korábban ugyanilyen okból vádat emeltek Máté András Kolozs megyei képviselő ellen is, aki szintén a feleségét alkalmazta a parlamenti irodájában. A politikus pere értesüléseink szerint februárban kezdődik.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?