Győzött a WWF: ideiglenesen leállítják a törpeerőművek építését

Megállapodott a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége és a környezetvédelmi minisztérium arról, hogy a vízenergiát ezentúl csak az uniós követelményekhez igazodva hasznosíthassa Románia. A WWF Románia keddi közleménye szerint az illetékes tárca nem bocsáthat ki több engedélyt törpe vízierőművek létesítésére. A környezetvédelmi minisztérium vízügyi osztályának pedig jogszabályba kell foglalnia a jövőben foganatosított rendelkezéseket.

A jogszabálynak május végéig kell meglennie, és a megállapodás értelmében kijelöli a tiltott zónákat: a védett területek folyószakaszait, valamint a jó és nagyon jó ökológiai állapotú szakaszokat, ahol tilos lesz vízerőműveket építeni. Február végéig megalakul az érintett felek képviselőiből álló munkacsoport, amely 2015 január elsejéig kidolgozza az előzetes tervezési mechanizmust, valamint egy jogharmonizációs javaslatot. Mindaddig, amíg a fentiek nem teljesülnek, leáll a vízerőművek engedélyeztetése és építése.

A WWF Románia több hónapja indított tájékoztató kampányt a törpe vízierőművek kártékony hatásáról, ha a megfelelő környezetvédelmi hatástanulmányok hiányában építik és működtetik azokat. Ezt számos példával is alátámasztották, helyszíni bizonyítékokkal szolgálva az élővilág visszaszorulásáról és a biodiverzitás csökkenéséről, elővetítve annak megszűnését azokban a hegyi folyóvizekben, ahol  törpeerőművek létesültek.

Kapcsolódók

Kimaradt?