A szétesés szélére sodródott a háromszéki EMNP

Szétesés fenyegeti az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki szervezetét, az RMDSZ-be menekülnek az alapító tagok. Hétfőn Váncsa Jenő angyalosi vállalkozó, korábban pedig Jakabos Janka, a Mikó Imre Terv országos koordinátora is kilépett a Néppártból.

Váncsa Jenő lapunknak küldött közleményében azzal indokolta lépését, hogy az elmúlt egy évben az EMNP háromszéki szervezet vezetőségébe nem a megfelelő emberek kerültek. „Az általunk közösen alapított szervezet rossz irányba halad és a szétesés küszöbére került” – fogalmazott a vállalkozó, aki szerint egy éve egyetlen megbeszélésre sem hívták meg. Mivel úgy gondolja, jelenlétét a pártban már nem tartják fontosnak, ezért kilép a szervezetből.

A közleményét már RMDSZ-tagként aláíró Váncsa Jenő hozzáteszi: a szövetség Gidófalván szervezett sepsiszéki tisztújító ülésén már bejelentette, hogy ezentúl az RMDSZ széki és megyei munkáját és az összefogást támogatja. Emlékeztet, hogy ugyanezen az RMDSZ gyűlésen jelentette be Berde Rozália és Vancea Lajos (az EMNP gidófalvi és sepsikőröspataki tanácsosa), hogy nem kívánják a központi EMNP által elvárt megosztó politikát folytatni, a községek haladása érdekében a továbbiakban az RMDSZ-es polgármesterek munkáját kívánják segíteni. „Továbbá tudomásomra jutott, hogy Jakabos Janka-Krisztina, az EMNT és EMNP háromszéki alapítója is kilépett az Erdélyi Magyar Néppártból, ezt január 15-én SMS-ben közölte több ismerősével” – írja Váncsa.

A sajtóból értesült a megyei elnök

Benedek Erika, az EMNP Kovászna megyei elnöke a maszol.ro-tól értesült Váncsa Jenő és Jakabos Janka kilépéséről. A politikus sérelmezte, hogy az érintettek nem a pártszervezethez, hanem a sajtóhoz juttatták el kilépési szándéklevelüket. A háromszéki pártelnök sajátságos megközelítésnek nevezte, hogy belső érdemi párbeszéd helyett inkább sajtóvisszhangot kívántak kiváltani közleményükkel.

„Az Erdélyi Magyar Néppárt tagjai egy értékrend mentén csoportosulnak, aki ezzel az értékrenddel egyetért, az szívesen látott, aki nem ért egyet, az mehet” – mondta Benedek Erika, aki érdeklődésünkre a pártok közötti rivalizálással magyarázza a sorozatos kilépéseket. Rámutatott, hogy ebben a folyamatban az RMDSZ Nemes Előd volt néppárti elnök alkalmazásával is próbálja perifériára szorítani őket, ugyanakkor cáfolta, hogy az EMNP a szétesés határán lenne.

Mint arról beszámoltunk, az Erdélyi Magyar Néppártot már múlt héten kényelmetlenül érintette, hogy Nemes Előd, a néppárt volt Kovászna megyei, illetve sepsiszentgyörgyi elnöke bejelentette: az RMDSZ-ben dolgozik, viszont megtartaná néppárti tanácsosi mandátumát. Lapunk érdeklődésére Nemes Előd kifejtette: szakemberként kérték fel, hogy a következő hónapokban vezesse az RMDSZ regisztrációs szolgálatát.

A Néppárt háromszéki szervezetében már korábban is voltak nézeteltérések, hiszen tavaly májusban alig egy hónapos mandátum után lemondott a Kovászna megyei szervezet élén betöltött elnöki tisztségéről Derzsi Sámuel. Akkor a baróti vállalkozó, a csapaton belüli nézeteltérésekkel magyarázta lemondását. „Pünkösdi királyság volt. Rá kellett jöjjek, hogy ez nem az én világom” – jelentette ki. 

(Anyagunk címoldalas illusztrációjához a szekelyhon.ro fotóját használtuk.)

Kapcsolódók

Kimaradt?