Csobot Adél merészen rövid hajra váltott

Hetek óta fontolgatta a nagy lépést Csobot Adél, amiről még a fodrásza is próbálta lebeszélni. Végül eljött a nagy nap, és Adél teljesen új frizurát vágatott magának.

„Régi vágyam volt, hogy rövidre vágassam a hajam. Anyukám és a legjobb barátnőm is, aki a fodrászom, kissé féltek az egésztől: utóbbi kérlelt, aludjak rá még egyet, de amikor elkészült a frizurám, neki is megtetszett” – mesélte Adél.

Igaz, hogy mostanában több világsztár is megvált hosszú hajától, Rihanna és Beyoncé is rövidre váltott nemrég, Adél nem őket akarta utánozni, hanem a saját stílusának megfelelő fazonra vágyott magyarázta a Borsnak. Korábban mindig „hosszú hajas” lánynak gondoltam magát, ezért számára is nagy kaland ez az újítás.

„Én is azt hittem, hogy a női karakter megkívánja a hosszú hajat, de már úgy érzem, hogy rövid hajjal is tudok nőies lenni” – fejtette ki álláspontját az énekesnő, aki továbbra is fellép A legvidámabb barakk című kabaréban, de a nézők mit sem fognak látni az új frizurából, ugyanis parókát visel majd, ahogy eddig is. Az Orfeumban azonban, ahol január 22-én lép fel önálló zenés műsorával, már megmutathatja új önmagát a hallgatóságnak.

Kimaradt?