Vannak nyugdíjasok, akik muszájból másznak falat

Egy temesvári és két craiovai idős házaspár is arra kényszerül, hogy valahányszor el szeretné hagyni otthonát, vagy éppen hazamenne saját lakásába, ablaka elé támasztott létrát kell használnia, ugyanis a szomszéd kiderítette: övé a telek, ahonnan a bejárati ajtó nyílik – fedezte fel a Click.ro.

Az egyik craiovai házaspár hét éve közlekedik egy 2 méteres falat megmászva, ahányszor csak ki és be akarnak menni. Egy kis folyosón lehetne eljutni az ajtajukhoz, de a szomszéd azt lezárta, és a bíróság is kijelentette, hogy joga van hozzá, hisz ő a terület birtokosa. A 78 éves férj fogolynak érzi magát saját háza börtönében. Többször volt már kisebb-nagyobb balesetük is mászás közben.

„Legutóbb a kezem törött el. Negyven napot ültem gipszben. A korunkban ez már extrém sport, amivel mi naponta kínlódunk” - mondja egy másik lakos, aki hasonlóképpen járt. Felesége 80 évesen kénytelen a bevásárlószatyorral egyensúlyozni, míg a létrára felkapaszkodik, és átmászik az ablakon. Az ő másik szomszédságukban a templom áll, megkérték hát a papot, hogy hadd vághassanak egy ajtót a házuk másik oldalára, járhassanak a templom udvarán át, de nem kaptak rá engedélyt.

A temesvári nyugdíjas pár két éve a járdára nyíló ablakon át jár ki és be, létrára nekik is szükségük van, az ablak nincs annyira alacsonyan, és ők is 70 év körül járnak. Szerencsétlenségüket az okozta, hogy a szomszéduknak garázsra kezdett fájni a foga, és kiderítette, hogy a teljes terület, egészen a bejárati ajtóig az ő birtoka, így faltól falig felhúzta a melléképületet, az idős lakosokat valósággal befalazva. A polgármester azt javasolta, alakítsák át az utca felőli ablakukat ajtóvá. A garázsépítés után mindössze egy ablakuk maradt.   

Kimaradt?