TÖRVÉNYTÁR: Földeladás – egyenesben

Ismerek olyan, a földforgalom körébe tartozó, legalább is szerintem érdekes jogeseteket, amelyek nem csak a közvetlenül érdekelt felek számára tanulságosak, figyelmeztetőek, hanem hasonló jogi megoldást kínál(hat)nak másoknak is. Bemutatásukra, értelmezésükre vállalkozom a továbbiakban, több ismertetőben.

 A birtoklevélben igényjogosultként szereplő két nővér közül az egyik már évekkel ezelőtt elhalálozott. Az utána megnyitott hagyatéki eljárásban a hagyatéki vagyontömegből a több hektárnyi visszakapott szántóterületet az örökösök: a két gyermek és a túlélő házastárs kihagyta, kifelejtette azért, mert nagynénjük/sógornő a földeket egyedül, magánokirati formában szerkesztett adásvételi szerződéssel elidegenítette, s a kapott vételárból egy bizonyos összeget nekik, mint örökösöknek is juttatott. Utóbbiak meg voltak győződve arról, hogy ez így rendben van, tovább rendezze az ügyet a földeket eladó nagynéni/ sógornő. Nem tudták, hogy a hatályos jog szerint földet érvényesen, jogszerűen átruházni csak közokiratba foglalt, közjegyző hitelesítette szerződéssel lehet, s ilyen jogügylet hiányában a földügyet nem lehet elrendezettnek tekinteni. A vevő szerette volna magára tábláztatni a megvásárolt területeket, de hitelesített adásvételi szerződés hiányában ezt nem érhette el. A vevő tehát kénytelen volt a peres utat választani, s elérni azt, hogy az eladó nagynéni és az előbb elhalt másik tulajdonos örökösei ellenében a bíróság ismerje el az adásvétel tényét és érvényét, majd pedig rendelje el a területek betáblázását. A polgári keresetet (telekkönyvi szolgáltatás iránti kereset – acţiune în prestaţie tabulară) 2013 januárjában iktatta a területileg illetékes bíróság, és többszöri halasztás után a per múlt év novemberében fejeződött be elsőfokon úgy, hogy a felperes vevő keresetét helyben hagyták. De nem volt könnyű idáig eljutni, mert nagyon sok jogi kérdést kellett előbb tisztázni.

A helyzetet bonyolította, hogy az előbb elhalt társtulajdonos örökösei közül a túlélő házastárs (a férj) is elhalálozott, s utána a hagyatéki eljárást be sem indították. A perben kiderült, hogy a túlélő házastárs után nem maradt ingatlan, mert halála előtt a házrészét unokájára ruházta át tartási szerződéssel, ami – élők közötti jogügyletről lévén szó – azonnali tulajdonváltást eredményezett, amiért nem maradt házrész hagyatékra. Csakhogy ezt a felperes jogi képviselője nem vette észre - pedig a tartási szerződés egy példánya bekerült a bizonyítékok közé -, s perbe hívta az unokát is. Hosszú hónapok teltek el, elnapolások sora következett, amíg tisztázódott, hogy az unoka nagyapjának nem örököse, s ezért perbenállási képessége sincs. Maradt viszont ugyanaz a két gyerek örökösként és alperesként, akik mind anyjuk, mind apjuk után az eladott területek társtulajdonosaivá váltak. Örökösi minőségüket a bíróságnak előbb el kellett ismernie, ami végül is a határozat indoklásába és rendelkező részébe is bekerült.. Különben a két örökös elismerte az eladás tényét, azt, hogy kaptak a vételárból, s pozitív hozzáállásukkal végig segítették a bíróság munkáját.

A kereset jogalapjának megjelölése sem volt egyszerű, miután a 2011. október 1-jén hatályba léptetett új Polgári Törvénykönyv és az 1996. évi 7. kataszteri törvény e tárgyban is változásokat hozott. Az új törvénykönyvet hatályba léptető 2011. évi 71. törvény 230. szakasz aa) bekezdése szerint hatályát vesztette a 2005. évi 247. törvénynek a földforgalom jogi szabályait magában foglaló X. címe, így ebből az 5. szakasz 2. bekezdésének rendelkezése is. Ez mondta ki azt, hogy az a fél, aki az előszerződésben vállaltakat teljesítette, a másik szerződő felet (eladót/vevőt) perbe hívhatja azért, hogy a bíróság a hiteles szerződéssel egyenértékű, a betáblázást elrendelő határozatot hozzon. Továbbá, a már említett 2011. évi 71. törvény ( a polgári törvénykönyvet hatályba léptető jogszabály )  87. szakasza 4. pontja hatályon kívül helyezte az 1996. évi 7. kataszteri törvény 21-41. szakaszait, így azt a 27. szakaszt is, amely a telekkönyvi szolgáltatás iránti keresetet szabályozta, elévülhetetlennek mondva ki ezt. Mindezek ellenére mindkét hatályon kívül helyezett törvényszakasz visszamenőleg is hivatkozási jogalapként szolgálhatott a perben, mert a már említett 71. törvény 3. szakasza kimondta azt, hogy az új Ptk. hatályba lépése előtt megkötött jogügyletek joghatása(i) nem térhetnek el azoktól, amelyeket a jogügylet keletkezése pillanatában hatályban volt jogszabályok írtak elő. Mi több, ugyanennek a 71. törvénynek az 5. szakaszában (2. bekezdés) az olvasható, hogy amennyiben az új Ptk. hatályba lépése előtt született, keletkezett, létesített, a javakhoz és a tulajdoni jogviszonyokhoz  kapcsolódó joghatások  az új törvénykönyv hatályba lépése után is fennállnak (daca aceste situatii juridice subzista dupa intrarea in vigoare a Codului

Civil), az új Ptk. rendelkezései alkalmazandók. S így eljutunk a hatályos Ptk. 896. szakasza 1. bekezdésében foglaltakhoz. E szerint, az a személy (fél), aki köteles más javára szólóan ingatlanra vonatkozó dologi jogot átruházni, létesíteni vagy módosítani, és e kötelezettségének nem tesz eleget azért, hogy e jogot a telekkönyvbe bevezessék, a bíróságtól kérheti joga bejegyzését; a kereset a törvény előírása szerint évül el (tehát már nem elévülhetetlen). A 896. szakasz 2. bekezdésében pedig az áll, hogy amennyiben a keresetindítás tényét a telekkönyvbe előjegyezték (notarea in C.F.), a bírósági határozatot azok ellen is bevezetik a telekkönyvbe, akik a kereset előjegyzése után arra az ingatlanra valamilyen telekkönyvi jogot szereztek. Csakhogy a már oly sokszor említett 2011. évi 71. törvény 76. szakaszában azt olvashatjuk, hogy a Ptk. 876-915. szakaszaiban foglalt rendelkezések csak a törvénykönyv hatályba lépése után keletkezett jogviszonyokra alkalmazhatók, amiért ezeknek az új rendelkezéseknek visszaható ereje nincs. Tehát a már említett régi, időközben hatályukat vesztett jogszabályok alapján lehetett és kellett ezt a jogvitát is megoldani.  Végül, az elévülést szabályozó, a Ptk. 2518. szakasza szerint a dologi jogokkal kapcsolatos keresetek elévülési ideje ma már 10 év, de ez is csak a törvénykönyv hatályba lépése utáni jogvitákra vonatkozik. Esetünkben a kereset elévülhetetlen maradt a már ismertetett okok miatt, ami a 71. törvény 201. szakaszából vezethető le!

 

                                                                                                     

 

                                                     

Kimaradt?