Vilmos herceg újra egyetemista lett

Ismét egyetemi tanulmányokba kezdett Vilmos herceg: kedden először utazott vonattal Londonból a Cambridge-i Egyetemre, hogy részt vegyen a külön neki összeállított, agrármenedzseri kurzuson.

A brit trónöröklési rendben második helyen álló herceget hivatalosan is üdvözölte az intézmény, majd sétát tett az egyetemen. A március végéig tartó oktatáson jövendőbeli feladataira készül fel – közölte Vilmos londoni rezidenciája, a Kensington-palota. A herceg várhatóan naponta megteszi a vonattal 45 percig tartó utat az egyetem és londoni otthona között, ahol feleségével, Katalin hercegnővel és első gyermekükkel él.

A mezőgazdasági végzettségre Vilmosnak elsősorban a Duchy of Cornwall szakavatott irányításához lesz szüksége. A több mint 54 ezer hektáron elterülő trónörökösi birtokhálózat igen magas minőségű, szigorúan organikus eljárással készülő élelmiszeripari termékeket állít elő, amelyeket széles körben forgalmaz a brit kiskereskedelem Duchy Original márkanéven. Várhatóan akkor veszi át a Duchy of Cornwall irányítását Vilmos, amikor édesapja - a birtokportfolió jelenlegi vezetője - trónra lép.

Vilmos hercegnek ez lesz a harmadik felsőfokú végzettsége. Első diplomáját a skóciai St. Andrews egyetemén szerezte földrajz szakon, majd a legtekintélyesebb brit tisztképző akadémia, Sandhurst növendéke volt, és később a királyi légierő kutató-mentő helikopterpilótájaként szolgált három évig. Katonai szolgálatát idén fejezte be.

Kimaradt?