Már az év elején egymásnak ment Ponta és Băsescu

Az év végi elnökválasztást tartja 2014 legfontosabb politikai eseményének Traian Băsescu államfő és Victor Ponta miniszterelnök. Az államfői tisztségből távozó Traian Băsescu jobboldali utódot remél, Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök pedig a "Băsescu-rezsimmel" való leszámolást tartja pártja legfőbb céljának - derült ki idei első, hétfői nyilatkozatukból.

A kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában egy visszaszámlálót helyeztek el, amely percnyi pontossággal mutatja, mennyi idő van még hátra Traian Băsescu december 21-én lejáró második elnöki mandátumából. Ponta idei első sajtóértekezletén azt mondta, a PSD olyan államfőt akar, aki mindenben ellentéte Băsescunak, s aki bíró, nem pedig játékos lesz a politikában. „Mindenkinek elege van a bűnvádi perekkel való zsarolásból, a visszaélésekből. Fel kell szabadítani az igazságszolgáltatást Basescu uralma alól" - mondta Ponta, aki szerint az elnök saját politikai céljai szolgálatába állította az igazságszolgáltatást. A miniszterelnök szerint "társadalmi nyugalmat" hozó, az építkezésben és nem rombolásban érdekelt elnökre van szüksége az országnak, de nem tért ki arra, hogy a szociáldemokraták saját jelölttel vagy liberális koalíciós partnerük jelöltjét támogatva akarják-e megnyerni az elnökválasztást.

 

A Băsescu-ellenes koalícióként alakult Szociálliberális Szövetségben (USL) ugyanis komoly feszültségek keletkeztek a PSD és a liberálisok között, így kérdésessé vált, hogy a szociáldemokraták hajlandók-e még - az USL alapokmányának megfelelően - Crin Antonescu liberális pártelnököt az USL közös jelöltjeként támogatni az államfői tisztség megszerzésében.

 

Băsescu szavai szerint azért van szükség jobboldali elnökre, hogy 2016-ig ellensúlyozza a szociáldemokrata kormánytöbbséget. Az elnök a jobboldali médiának adott hétfői interjújában kifejtette: szerinte a PSD vezetői nem az országnak, hanem maguknak szeretnének nyugodt életet. Băsescu a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) államfőjelöltjét, Cătălin Predoiu volt igazságügyi minisztert sem találta alkalmasnak a tisztség betöltésére. Az elnök azt mondta: ha támogatni fogja az államfőjelöltek valamelyikét, azt a májusi európai parlamenti választások után jelenti majd be.

Kimaradt?