Erdélyi kukucskáló: így karácsonyoznak ők

Olvasóinkat, pályatársainkat, erdélyi közéleti személyiségeket kérdezünk az adventben arról, hogyan töltik idén a karácsonyt.  Így meghittebb környezetben láthatjuk azokat, akikkel egész évben együtt dolgoztunk, akikről olvastunk a maszol.ro-n vagy csak hallottunk róluk.

Baricz Gergő, X-Faktor-énekes

Úgy tervezem, hogy idén is otthon töltöm a karácsonyt. Eddig szerencsémre minden eddigi évben így történt, ezért nem is tudom elképzelni a karácsonyt a szüleim nélkül. Egyik legkedvesebb karácsonyi emlékem öt éves koromból származik, amikor nagyon sokat néztem a tévét, annyira sokat, hogy édesapám tévébúvárnak szólított. Szerettem volna egy készüléket magamnak is, így hát megírtam az angyalnak. Eljött karácsony, a fa tetején ott díszelgett egy becsomagolt Merci csoki. Úgy gondoltam, bizonyára valamilyen új generációs mini-tv, de amikor kicsomagoltuk, annyira csalódott voltam, hogy egy falatja sem tudott ízleni a csokoládénak. Mostanában látva ezt a csokit, mindig ez az eset jut eszembe, hogy akár ezt is hozhatta akkor nekem az angyal. A szent estén édesanyám rettenetesbe kapcsolva süti a finomságokat az utolsó percekig, nálunk ugyanis az éjféli mise jelenti a készülődés végét, utána már lazulás van. Mise után nagy eszem-iszom, majd jóllakottan vetjük magunk hanyatt a megvetett ágyban. Számomra a karácsony a család ünnepe. Ilyenkor kiemelten gondolok arra, hogy milyen jó családba születtem, és hálát adok érte.

Biró Rozália, az RMDSZ nőszervezetének elnöke

Eddig úgy volt, hogy a gyermekeink karácsony délután elmentek barátokhoz, ismerősökhöz, míg mi a férjemmel feldíszítettük a fát, idén pedig már együtt fogunk díszíteni, aminek, úgy gondolom, meglesz a saját varázsa. Következik 25-én a közös istentisztelet, utána pedig a családi ebéd, 26-án pedig hazautazunk majd Székelykeresztúrra, a férjem szüleihez. A karácsonyi készülődés része az, hogy a gyermekek levelet írnak a Jézuskának, bár már mindketten tudják, hogy a Jézuska jön ugyan, de nem ajándékokat hoz, hanem az együttlét, a szeretet, az együtt tölthető napok csodáját. A nagyszülőknek is készítenek ajándékot, és a nagyszülők sokkal jobban örülnek a rajzoknak, összehajtogatott, ragasztott ajándékoknak, mint ahogyan egy üzletben vásárolt ajándéknak örülhetnének. Amúgy pedig, a hivatásomnál fogva kicsit az egész megyére gondolnom kell ilyenkor is, ezért a mézespogácsa-angyalkától a kisebb könyvig, játékig sok meglepetésünk van a gyerekek számára.

Böjte Csaba atya

Sokszor megtapasztaltam, hogy mindaz, amit csinálok, nem az enyém, hanem az élő Istené. A gyermekekért, kiket nevelek, Jézus Krisztus meghalt a keresztfán. Én legföljebb megpróbálok kenyeret adni nekik, gondozni őket. Isten ezért a világért, a mi népünkért, nemzetünkért meghalt. Nagyon fontos, hogy meglegyen bennünk az élő hit. Higgyük azt, hogy a népünket, nemzetünket nem mi akarjuk felemelni, nem mi teremtettük, nem mi haltunk meg érte a kereszten, hanem az élő Isten, és ez reményt, biztonságot ad. Ő nem személyválogató, mindannyian számára kedvesek vagyunk, jászlához meghívja az egyszerű pásztort, de a gazdag napkeleti bölcset is. Istennek az a célja, hogy mint minden nép, úgy a mi népünk is erős, egészséges és egységes legyen. (Részlet az adventi elmélkedéseiből)

Csegzi Sándor, volt marosvásárhelyi alpolgármester

A karácsony a családé, a legjelentősebb ünnep, ami elképzelhetetlen karácsonyfa, töltöttkáposzta és bejgli nélkül. Ilyenkor a család együtt díszíti a fát, templomba megy. Az angyalkának természetesen már korábban megírjuk a levelet, hiszen a gyermek mindannyiunkban ott él. Nem ajándékot szoktunk kérni ezekben a levelekben, hanem a családdal kapcsolatos kívánságainkat fogalmazzuk meg. Én a konyhában nem szoktam ügyeskedni, de hálás vagyok az ebédlőasztalnál minden finom falatért, amit elémtesznek. Az ünnepre már az advent során készülünk, a vasárnapi ebédek, az együttlétek is ehhez járulnak hozzá. Minden évben meglepem feleségemet és műépítész lányomat valami szép ajándékkal, idén ékszert kapnak ajándékba - nem túl drágát, de nem is bizsut. Engem is mindig meglepnek valami különleges és hasznos, ugyanakkor érdekes dologgal, amely személyes is, de a munkámban is hasznos.

Dénes Adél, a nagyváradi Moszkva Kávézó programszervezője

Azokat a karácsonyi dalokat, amiket húsz éve játszanak a bevásárlóközpontokban, ilyenkor is kerülik a Moszkvában, inkább a befelé forduló zenéket választják, például jazzt hallgatnak, kandallóba gyújtanak be ezekben a napokban. „Készülünk egy kiállításra, amely nagyon izgalmas, egy Chris Devour művésznevű váradi fotós sráccal gondolkodtunk egy olyan projekten, hogy bensőséges pillanatokat kapjunk el a Moszkvában. Ez egy megtervezett fotózás lesz, ahol egy pár megcsókolja egymást a Moszkva különböző fontos pontjain, és a képeket kinyomtatjuk. Ez lesz nekünk a szeretetről és az elfogadásról szóló karácsonyi vizuális akciónk, és készítünk könyvből karácsonyfát” – mesélte el a titkos karácsonyi terveket a programszervező.

Gergely Edó, meseíró, spirituális kereső

„Nem érzem a karácsonyt” - mondom magamnak, mondják mások nekem. „Idén nincs karácsonyi hangulatom”- mondják szavakkal, mondják mozdulatokkal, tekintetekkel, hangulatokkal ismerőseim. Bárkivel találkozom, érzem, sötétség, rendkívüli teher nyomja a szíveket. Nem nagy katasztrófát átélt emberek ezek, hanem azok, akik a hétköznapok katasztrófáit próbálják túlélni. Nagy bajban nagy erőket mozgósítunk magunkban, a kicsiknek vélt bajokhoz pedig nem mozgósítjuk erőinket. S közben a zajszennyezések és egyéb szennyek, loholások, csinálások mindennapiságában lassan kiszikkadunk, nem találjuk belső forrásainkat. Nehezen telt ez az advent. Nem kalácsokkal, örvendezéssel vártam a karácsonyt, hanem az árnyoldalak folyamatos fogadásával. Szinte minden nap kimondtam valakinek hangosan is: hamarosan ismét növekedni fog a fény, csak még egy kicsit tarts ki! Addig is, nézz szembe azzal, ami előjön belőled, csak így lehet esélyt adni a fénynek. Csak így adhat nekünk esélyt a Fény.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke

Tavaly ilyenkor még nem tudtam, hogy idén kislányommal, Hannával együtt ünnepelünk, ezen a karácsonyon ez a legszebb esemény a család életében. Természetesen most is állítunk fát, de ebből ő még nem sokat fog érteni. Az ünnepeket Kolozsváron és Karcfalván töltjük, vegyesen. Karácsony estén Kolozsvárott leszünk, utána megyünk haza Csíkba. Ha az ember többlaki, több helyen kell jelen lenni ünnepeken is.

Lakó Péterfi Tünde, civil aktivista

Idén nem költök többet a karácsonyi élelemre, mint a hétköznapi rendes vásárlásokkor. És fel fogok kutatni egy olyan családot, közösséget, akik anyagiakban szegényen töltenék a karácsonyt, de lélekben annál gazdagabban. Esetleg pár hajléktalan emberrel fogok melegedni egy hordóban gyújtott tűz mellett. Amit az itthoni lakomára költöttem volna, apró, test- és lélek melengető dolgokra költöm majd, amit velük fogok elfogyasztani. Talán életem egyik legszebb karácsonya lesz. Talán másképpen tudok majd adni ezek után. (Részlet egy blogbejegyzésből)

Novák Csaba Zoltán, történész

Ilyenkor a téli vakációban szoktam főzőcskézni, de a karácsonyi menü elkészítését a „nagyokra” bízom. A legfinomabb töltött káposztát az édesanyám készíti, ezért idén is a Demeterfalván készülő hagyományos töltött káposzta kerül az ünnepi asztalra, a diós- és mákos bejglival együtt. Egyedül Dávid fiam az, aki nem szereti a töltött káposztát, ezért erre az alkalomra a nemrég vágott disznóból készült sült házikolbász és krumplipüré is kerül az asztalra. Az én feladatom a három-négy család koordinálása az ünnepek alatt. Délután a két kicsivel sétálni megyek, hogy mire hazaérünk, már ott várjon a karácsonyfa. Az ebédet rendszeresen anyósoméknál fogyasztjuk el, a vacsorát nálunk. Amúgy a gyerekek már december elején megkezdték a levélírást az angyalkának és reménykednek, hogy a kért ajándékokat meg is hozza.

Orbán Ferenc, zenész

A nevét szinte minden zenekedvelő ismeri, elsősorban Székelyföldön. Az Evilági együttes harmadik lemeze hamarosan megjelenik, Ferenc emellett számos gyerekdal szerzője, Weöres, Pilinszky, Varró Dani verseit zenésítette meg. Karácsony közeledtével nem csak az új lemezre és a decemberi koncertekre, hanem arra is, hogyan töltse el az ünnepeket.

Kérdésünkre, hogy mit látna az, aki a szent estén bekukucskálna az ablakán, azt mondja: „azt látná, hogy jó anyám főztjében, testvéreim mosolyában s kicsi unokahúgom zsivajában megfürödve fogadom a várva várt csodát”.  Hozzáteszi, mindehhez hangulatfestőnek a Kincs című lemezük fog pörögni, amelynek a szüneteiben a család elcsendesedik az igaz hála és együttlét nevében. Szerinte karácsonykor elsősorban magyar nótákat érdemes hallgatni, ebből is a népieket, majd a versmegzenésítéseket. Ám mivel az angol az irányadó érték, ott is válogathatunk jószerivel, spirituálékat, vagy Frank Sinatra, Barbara Streisand remekeiből.

Rácz Norbert, unitárius lelkész

Bekapcsolódtam egy tevékenységbe, amely idén nagyon meghatározza az én adventi készülődésem rendjét: az unitárius egyház verespataki istentisztelet sorozatáról van szó, ami Verespatakon zajlott minden egyes vasárnapon most adventben. Ha van nekem nagyon konkrét adventi várakozásom az idén, akkor az az, hogy jöjjön el az az igazság és az a méltányosság váljon evidenssé minél több ember számára, amiért ebben a helyzetben is kiállunk. Azt szeretném, azért imádkozom, és azért próbálok tenni is, hogy ez az igazság, amit mi is képviselünk szemben egy multinacionális vállalattal, az elvi biztos tények, amelyek mellett jelen pillanatban kiállunk, azok legyenek láthatóak mások számára is és szeretném, ha pozitív eredményeket érnénk el.

Száva Enikő, Duna-televíziós műsorvezető

A szenteste most már tizedik éve a lányunk körül forog, a nagyszülőket is ő gyűjti egybe. Jó látni, érezni, ahogyan hinni akar a csodában, akkor is, amikor a reklámok, a felvilágosult barátnők, és mi, felnőttek, megpróbáljuk őt visszarángatni a földre. Szóval, az angyal mindig a párkányon találja az ezüstkulcsot, mert különben hogyan tudna bejönni?

Vass Levente, urológus főorvos

Családi körben töltöm az ünnepeket, a szűkebb és tágabb értelemben vett családdal, a csonka héten pedig a barátaimmal találkozom. Az ünnepi menüből nem hiányzik a töltött káposzta, ami minél bőségesebb, annál jobb, ahogy a kalácsnak is ott kell lennie az ünnepi asztalon. Az ünnepi készülődésből természetesen kiveszem a részem, hiszen három gyerekkel mindig van elfoglaltság: a két nagyobbal sokat társasjátékozunk, a kicsinek pedig a január 7-i születésnapjára készülünk, amikor kereken egy évet tölt a kislányom. 

Alexandra Damian és Sugár Dávid-Teodor, Hungaromagyarázatok

Formabontó karácsonyfát szerkesztett a lakás egyik falára Alexandra, a Hungaromagyarázatok női része. „Elosztottuk az ünnepi készülődés feladatait, így kreativitásból kijut mind a kettőnknek: én ezt a karácsonyfát készítettem régi filmszalagokból és magazinokból kitépett lapokból hajtogatott díszekkel, Dávid pedig a világ legfinomabb töltött káposztáját készíti, saját recept alapján. A hagyományos böf-salátát is adaptáltuk, kicsit másképp készül nálunk, mint a megszokott módon, desszertnek pedig almáspite lesz – ehhez hűségesen ragaszkodunk, mióta ismerjük egymást. A szent estét részben a családjainkkal töltjük, de barátainkkal is. A lakmározás után pedig társasozni fogunk a haverekkel és filmet nézni, mindezt finom forralt borral fűszerezve.”

Kimaradt?