A Facebook azt is tudja, mi az, amit végül mégsem posztoltunk

A Facebook két alkalmazottjának érdekes tanulmányára hívta fel a figyelmet vasárnap a 444.hu. Sauvik Das és Adam Kramer azt vizsgálták, hogyan cenzúrázzák önmagukat a felhasználók. Tulajdonképpen azt kutatják, mi az, amit a felhasználó végül nem publikált a közösségi oldalra.

Így derült ki, hogy a Facebook azokat a posztokat is tárolja, amelyekről a felhasználó végül úgy döntött, hogy nem teszi közszemlére. Vagyis azokat, amiket ugyan begépeltek, de aztán visszatöröltek, vagy csak nem publikáltak.

A portál emlékeztet: a Facebook felhasználói szerződéséből nem következik, hogy azokat az adatokat is gyűjtik, amiket elég határozottan nem akart publikálni a felhasználójuk. A Facebook és a kutatást publikáló Das és Kramer is azt állítja, hogy a cég valójában csak az öncenzúráról gyűjt adatot, magát a begépelt szöveget nem menti.

Ennek ellentmond azonban a tanulmány zárómondata: “Immár jobban értjük, hogyan és hol manifesztálódik az öncenzúra a közösségi médiában. A következő lépésben azt kell megértenünk, hogy mit és miért cenzúráznak.”

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kimaradt?