Ötszáz adományt indított pénteken Erdélybe a Mikulásgyár

Ötszáz doboznyi adományt indított Erdélybe pénteken a magyarországi Mikulásgyár. A Gyergyószentmiklósra tartó teherautó mintegy két tonna tartós élelmiszert szállít a rászorulóknak - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Eddig mintegy nyolcezren adták át adományaikat a Mikulásgyár országos gyűjtőpontjain - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője, aki szerint az idén az iskolás gyerekek a legaktívabbak, közülük sokan szervezett csoportokban érkeznek, főként saját régi játékaikat ajándékozzák a mélyszegénységben élőknek.

A korábbi évekhez képest jóval több vállalati adomány is érkezik a központba, többnyire élelmiszerrel megrakott ládákban.

A Mikulásgyár, a Magyar Vöröskereszt, az Aldi és a Ford magyarországi hálózatainak ajándékaiból összeállított első rakomány péntek hajnalban indult el Erdélybe. A teherautó ötszáz doboznyi adományt – tésztát (laskafélét), olajat, rizst, lisztet, cukrot, konzervet, édességet - szállít a határon túli rászorulóknak. A szétosztásban Hargita megye harmadik legnépesebb városának, Gyergyószentmiklósnak az önkéntesei is segíteni fognak.

A Mikulásgyár a legtöbb adományt a karácsony előtti két utolsó vasárnapra várja. A szervezők becslései szerint idén legalább húszezer adományozó adja át személyesen adományát a budapesti 56-osok terén, de több ezren lehetnek azok is, akik az ország 150 Mikulásgyár-pontján vagy a postákon ingyenesen adják fel jótékony küldeményeiket - közölte Zsolnai Endre.

Kimaradt?