Az alkohol lenne a hosszú élet titka?

Egy, a napokban megjelent tanulmány azt állítja, hogy akik rendszeresen isznak alkoholt, kisebb valószínűséggel halnak meg idő előtt, mint azok, akik soha életükben nem ittak alkoholt. A Time-ban megjelent cikk szerint az absztinencia tehát károsabb, mint a rendszeres ivás.

A szigorúan ellenőrzött tanulmányban 55-65 éves embereket vizsgáltak, húszéves periódusban. A mérlegelésnél figyelembe vették a résztvevők gazdasági és társadalmi helyzetét és fizikai állapotát is.

A Texasi Egyetem kutatói megállapították, hogy a halandósági arány azoknál volt a legmagasabb, akik egy kortyot sem ittak, ezzel szemben az alkalmi alkoholfogyasztók - azok, akik naponta 1-3 pohár szeszt is elfogyasztottak - általában később haltak meg. Összesen 1824 önkéntest vizsgáltak; az alkalmi ivók 41 százaléka halt meg idő előtt, míg az absztinenseknél ez az arány már 69 százalék volt. Ennél még a keményen ivóknak is jobbak az esélyei, náluk 60 százalék volt a halandósági arány.

Összefoglalva: annak ellenére, hogy az alkoholfogyasztók nagyobb eséllyel kapnak rákot, májzsugort, ráadásul függővé válnak vagy balesetet szenvedhetnek, átlagosan még mindig tovább élnek, mint az antialkoholisták.

Az egyik lehetséges magyarázat szerint az alkohol társadalmi elfogadottsága hozzájárulhat, hogy a rendszeres ivók jobb közösségi kapcsolatokat alakíthatnak ki, és ez hozzájárulhat a szellemi és fizikai egészséghez. Az antialkoholisták ezzel szemben hajlamosabbak a depresszióra, mint az alkalmanként vagy rendszeresen ivók, és az is bizonyított, hogy az alkalmi ivás – például az esténkénti vörösborfogyasztás – jót tesz a szívnek és a keringési rendszernek.

 

Kimaradt?