Rendőrségi kihallgatásra vitték a Greenpeace-tüntetőket

Előállították hétfőn a parlament épülete előtti területen „aranyásással” tiltakozó Greenpeace-aktivistát. A rendőrségre bekísértek között van Horváth Nóra, az Origo portál operatőre is.

Georgian Enache, a bukaresti csendőrség szóvivője közölte: mindenkit a rendőrségre vittek, ahol „megállapítják, milyen körülmények között hatoltak be az aktivisták a parlament udvarába”. Hozzátette: az érintettek mindegyike 500 és 1500 lej közötti pénzbírságra számíthat.

A parlament előtti füves részen nagyjából 60 aktivista tüntetett a verespataki bányaprojekt kiemelt beruházássá nyilvánítása ellen, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek.

Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője azt mondta az Origónak, hogy a rendőrök minden tüntetőt begyűjtöttek, akit csak értek, így vihették el az Origo tudósítóját is. Úgy tudja: összesen hat magyart vittek be a hatóságok. Simon Gergely szerint ilyen esetekben általában kihallgatás után elengedik a begyűjtött embereket, most azonban ez elhúzódhat, mert sok mindenkit bevittek.

Horváth Nóra telefonon megerősítette, hogy jól van, több tucat aktivistával van a rendőrségen, ahol épp az adataikat veszik fel. A Greenpeace már ügyvédet is szerezett nekik.

Kimaradt?