A szerelembe halt bele egy idős házaspár

Ugyanabban az évben, sőt, ugyanabban a hónapban születtek, 65 évet éltek együtt házasságban, egymástól pár kilométerre érte őket a halál, ráadásul alig pár nap eltéréssel. Lányuk szerint nem bírták ki, hogy szétválasztották őket.

A 87 éves észak-karolinai szülők soha nem bírták elviselni, ha valamiért nem tudtak együtt lenni. Mégis, miután mindketten agyvérzést kaptak, külön kórházba utalták be őket. Lányuk mindent megtett azért, hogy egy helyen ápolhassák őket, de ez sehogy sem sikerült.

Az egymástól pár kilométerre fekvő két kórházban a férj és a feleség mindössze négy nap különbséggel hunyt el. Amikor az asszony meghalt, a család rengeteget emésztette magát azon, hogy elmondják-e a férjnek a tragikus hírt, de mire döntésre jutottak volna, a férfi is meghalt. Lányuk azt mondja, abba haltak bele, hogy nem lehettek együtt – és fájdalmát is ez enyhíti, hogy most már örökre elválaszthatatlanok.

Kimaradt?