Másodszor is halasztottak Borboly Csaba perében

Másodszor is halasztottak hétfőn a marosvásárhelyi táblabíróságon Borboly Csaba és vádlott-társai perében a marosvásárhelyi táblabíróságon. A következő tárgyalás időpontját 2014. január 6-ra tűzték ki –tudta meg a maszol.ro a Hargita megyei tanácselnök ügyvédjétől.

Sergiu Bogdan tájékoztatása szerint a halasztás oka az volt, hogy több vádlottnak csak a napokban sikerült ügyvédet fogadnia, akiknek még nem volt idejük előkészíteni a védelmet. „Emellett mi is kértünk halasztást, mert még mindig nem kaptuk meg a teljes bűnvádi dosszié másolatait” – mondta Bogdan.

Hargita Megye Tanácsának elnökét és alelnökét, Sófalvi Lászlót, illetve további 11 személyt szeptember közepén állították bíróság elé az ügyészek, többségüket hivatali visszaéléssel vádolják. A per október 21-én halasztással kezdődött, mert több vádlottnak nem sikerült védőügyvédet fogadni.

A korrupcióellenes vádhatóság szerint Borboly Csaba indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy olyan cégnek (a Stravia Group Kft.-nek), amely Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött. Ezzel állítólag a tanácselnök és bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak az államnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?