Csáki-Gál Károly a Temes megyei Önkormányzati Tanács új elnöke

Végváron tartotta soros ülését a Temes megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsa pénteken. A tanácskozáson részt vett Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese, valamint Halász Ferenc megyei RMDSZ elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő. A Tanács ülésén a Temes megyei RMDSZ-es önkormányzati képviselők új vezetőséget is választottak.

A találkozón Ilyés Gyula ismertette, hogy az idők során az RMDSZ több rész-decentralizácios intézkedést hozott vagy támogatott, többek között a helyi közigazgatás és az egészségügy terén. Illyés szerint a tervezett közigazgatási átszervezés nagy váltás a központosításra beállított adminisztrációs mentalitásban, melynek nyereségei közül a döntéseknek az állampolgárokhoz való közelítését és a központosított rendszer gyengülését említette. „A decentralizáció által a szórványközösségeknek is nagyobb lehetőségük lesz érdekképviseletük által beleszólni a helyi döntésekbe” – nyilatkozta a főtitkárhelyettes. Ilyés Gyula kitért az RMDSZ Főtitkársága és az önkormányzatok közötti kapcsolatra is, kiemelve a kölcsönös tájékoztatás fontosságát, valamint a Főtitkárság által elkészített, az önkormányzatok rendelkezésére bocsátott törvény- és eszköztárat.

A találkozón Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő a jövő évi költségvetés önkormányzatokat érintő tételeiről tájékoztatatta a jelenlévőket, valamint felhívta a helyi vezetők figyelmét a következő uniós költségvetési ciklusra való felkészülés fontosságára. A Tanács munkálatain Halász Ferenc megyei RMDSZ elnök a jövő évi tevékenység és rendezvények előkészítését hozta előtérbe, beszámolt a készülő megyei adatbázis helyzetéről, valamint kihangsúlyozta az jövő évi európai parlamenti választások fontosságát.

A Temes megyei Önkormányzati Tanács pénteki ülésén új vezetőséget választottak az önkormányzati képviselők tekintettel arra, hogy a háromtagú vezetőség egyik tisztsége hosszabb ideje üres volt és Kaba Gábor, Zsombolya volt polgármestere lemondott elnökségi tisztségéről. Így a Temes megyei RMDSZ-es önkormányzati képviselők döntésének értelmében az elkövetkezőkben Csáki-Gál Károly, Végvár polgármestere, Szabó Csaba óteleki polgármester, valamint Kádár György újmosnicai alpolgármester vezetik a testületet. A Tanács élére Csáki-Gál Károlyt választották a képviselők. Mint ismeretes, a tavalyi önkormányzati választások következtében a Temes megyei Végváron az RMDSZ tizenhat év után szerezte vissza a polgármesteri széket.

Kimaradt?