Cioroianu: Ponta nem akart találkozni Orbánnal

A román–magyar kétoldalú megbeszélés létrejötte a román kormányfőn múlott – valószínűsíti Adrian Cioroianu történész.

A volt külügyminisztert kedden a Népszabadság bukaresti tudósítója kérdezte arról, hogy Victor Ponta tizenegy régióbeli ország vezetőjével folytat külön megbeszélést a Bukarestben aznap kezdődő Kelet-Közép-Európa (KKE)–Kína csúcstalálkozó alkalmával, Magyarország kormányfőjével viszont mindössze házigazdaként találkozik.

Románia és Magyarország között egyáltalán nem rossz a viszony, ellenben a román és a magyar kormány kapcsolata feszült – magyarázta Cioroianu a kormányfői szintű párbeszéd hiányát. A történész szerint Victor Ponta egyértelmű jelzést akar küldeni Orbán Viktornak, ez a jelzés pedig „a budapesti kormány közelmúltbeli nyilatkozataival és gesztusaival kapcsolatos”.

A volt külügyminiszter úgy véli: Orbán „rendkívül intelligens politikus”, érteni fogja az üzenetet, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy annak megfelelően is cselekszik. „Én azonban remélem, hogy kerülni fogja az olyan nyilatkozatokat, ő maga és környezete, amelyek az elmúlt időszakban irritálták Bukarestet” – tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?