Háromszéken felkészülten várják a havazást

A prefektus szerint Kovászna megye felkészült a téli időjárásra, és megtették a szükséges előkészületeket a hó eltakarításra. A Kovászna megyei készenléti bizottság hétfői ülésén Dumitru Marinescu kifejtette: az országutak és a megyei utak takarítására, hótalanításra megkötötték a szerződéseket, a községi utak esetében pedig helyi szinten kell megoldani a hó eltakarítást.

A Kovászna megyei útügy igazgató helyettese, Anton Stoican szerint előkészítették a hókotrókat, beraktározták a homok és só keveréket, készek bármikor elkezdeni az utak hótalanítását. Hozzátette: eddig problémát jelentett az utak mentén felállítható hófogók hiánya, idén viszont ezer folyóméternyi hófogó-kerítést vásároltak, azzal együtt 40 kilométer hófogót szereltek fel a hófúvás által veszélyeztetett útszakaszokra, így a rétyi keresztúthoz, Dálnok és Kézdivásárhely közé, illetve az ojtozi szorosba.

A sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat is felkészült a téli úttakarításra, jelentette be Tóth Birtan Csaba igazgató, aki szerint már szeptemberben előkészítették a hókotrókat, illetve a tél folyamán, a havazás intenzitásának függvényében folyamatosan vásárolnak a csúszásgátló anyagokat, így a homok-só keveréket és az aszfaltkímélő kalcium-kloridot. Hasonlóan nyilatkoztak a kézdivásárhelyi és kovásznai önkormányzatok képviselői is, akik szerint a közelgő havazás nem éri meglepetésként az utak karbantartóit.

Háromszéken egy hónappal ezelőtt az első havazáskor már sok autós felszereltette a téli gumiabroncsokat, a mostani időjárás előrejelzések következtében viszont ismét sokan megrohanták a gumiszervizeket. Törvény szerint ugyanis csúszós úton nyári gumival való közlekedésért 720 és 1.600 közti bírságot róhatnak ki. Háromszéken tavaly már tucatnyi büntetést osztottak a rendőrök. A hatóságok ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy téli útviszonyok között tilos biciklivel, robogóval és motorbiciklivel közlekedni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?