Együtt sztrájkoltunk a Sanitas-szal Kolozsváron

Hétfőn reggel 8 és 10 óra között az egészségügyben figyelmeztető sztrájkot tartottak: valamennyi rendelőintézet felfüggesztette a munkáját, az orvosok és ápolók a betegekkel együtt a folyosókon várták, hogy 10 órakor újra kezdhessék a munkát.

A kolozsvári, Mócok útján lévő rendelőintézet és járóbeteg-klinikán mintegy 25-30 egészségügyi alkalmazott gyűlt össze az előtérben hétfőn reggel, páciensek alig voltak. Az ottlévők tájékoztattak, hogy csak 10 óra után lesz szolgálat az intézetben, addig várakozni kell.

Florina Cioroianu Sanitas szakszervezeti vezető lapunknak elmondta, a hétfő reggeli figyelmeztető sztrájkot az ország valamennyi állami rendelőintézetében, valamint a kórházakban is megtartják. Hangsúlyozta, kivételt képeznek az életfontosságú esetek, a sürgősségek ellátása, mert – mint fogalmazott – mindenféle sztrájk fölött áll az emberség és az egészségért való küzdelem.

Azt is megtudtuk: az egészségügyi miniszterrel és a pénzügyminiszterrel folytatott hétfő délutáni tárgyalásokon dől el, hogy folytatják-e a tiltakozást. Ha a kormányt nem sikerül meggyőzni emeljék az egészségügyre fordított költésgvetési keret megemeléséről, akkor péntektől meghatározatlan időre általános sztrájkba lép valamennyi egészségügyi alkalmazott, függetlenül attól, hogy ki melyik szakszervezetnek a tagja. 

"Tűrhetetlen állapotok vannak a hazai egészségügyben, de a kormányzóink ezt nem tudhatják, mivel ők külföldön kezeltetik magukat és a családjukat" – fogalmazott Cioroianu. Mint elmondta, az csak részigazság, hogy az alkalmazottak fizetésének emeléséért sztrájkolnak. "Tarthatatlan állapotok vannak, az egészségügyi ellátás nem ingyenes maguknak, adófizetőknek sem, nincsenek korszerű feltételek a betegségek kivizsgálására és kezelésére, márpedig ez nem mehet így tovább" – tette hozzá.

Azt is elmagyarázta: a jelenlegi 4,6 százalék a bruttó hazai össztermékből (GDP) nem elégséges a problémák megoldására, ám a törvény által szavatolt és az alkalmazottak által követelt 6 százalék már óriási lépés lenne a megoldás irányába.

Futottunk egy kört a Megyei Sürgősségi Kórháznál is, ahol megtudtuk, a mindenkori sztrájkok az intézménynél csupán a figyelmeztető pannó kifüggesztésére szorítkoznak, hiszen a sürgősségi esetek nem várnak, a bajba jutottakat azonnal ellátják. Egy neve elhallgatását kérő  mentőorvos lapunknak elmondta, a sürgősség valamivel jobb helyzetben van, mint a rendelőintézetek és járóbeteg-rendelők, a felszereltségük is a legkorszerűbb, az alkalmazottaknak 75 százalékos pótlék is jár az alapfizetéshez.

Ettől függetlenül ők is csatlakoznak a sztrájkhoz, mivel nagyon sok esetben a betegek azért kerülnek vissza a sürgősségre, mivel a hagyományos kórházi feltételek szó szerint nem tudják orvosolni a problémákat. Ez pedig az orvosnő szerint első sorban a rendszer alulfinanszírozottsága miatt van.

Ha a hétfői sztrájkot illegálisnak nyilvánítja Eugen Nicolăescu tárcavezető, akkor az egészségügyi alkalmazottak szabadnapot vesznek ki, ez lesz érvényes a péntekre tervezett általános sztrájkra is - ezt korábban Vasile Arăstăsoae kamaraelnök jelentette be a héten arra reagálva, hogy a miniszter megfenyegette a szakszervezetiseket: ha sztrájkba lépnek, a törvény előtt kell felelniük az akcióért.

Kapcsolódók

Kimaradt?