Timothy Archibald arra vágyott, hogy megértse Elijah védett életét, ezért fotósorozatot készített róla. A jelenleg 12 éves rendkívül érzékeny, visszahúzódó kisfiúról óvódás korában állapították meg, hogy autista. Az Echolilia/Sometimes I wonder (Echolilia/Néha én is elcsodálkozok) című projekt megindító felvételein az autizmus jellegzetes világa elevenedik meg.

Elijah Archibald 2001-ben, látszólag teljesen egészségesen jött a világra. Bár zárkózott, csendes fiúcskává cseperedett, a szülei semmi rosszat nem találtak abban, hogy saját, külön világában él. Mikor azonban elkezdett óvodába járni, a pedagógusok rögtön észrevették, hogy Eli máshogy viselkedik, mint a többi gyerek. Ám hiába érdeklődtek az okokról a szülőknél, ők sem tudtak segíteni.

Eli egyre jobban eltávolodott a való élettől, szülei pedig tanácstalanul figyelték a furcsa elszigetelődést. Nem értették, gyermekük mit miért csinál, mit érez, és mit gondol – összezavarodtak. Az édesapa, Timothy Archibald végül arra jutott, a művészet segítségével talán közelebb tud férkőzni fiához: elhatározta, képeket készít Eliről, amelyek hűen ábrázolják a kisfiú szokásait, mozdulatait, gesztusait. Nem sokkal az ötlet megszületése után azonban az orvosok autizmust diagnosztizáltak Elinél.

Bár a szülők a betegség fényében jobban megértették Elijah különös viselkedését, érzelmileg nem tudtak közelebb kerülni gyermekükhöz. Timothy ezért még biztosabb lett abban, hogy meg kell csinálnia a fotósorozatot. Az Echolilia/Sometimes I wonderelnevezésű projekt első felvétele Eli öt éves korában készült, az utolsó pedig három évvel később. A képek helyszínéül az Arhcibald-ház, valamit a családi kert szolgált.

A közös munka kezdetben nem ment olyan könnyen. „Ahogy más gyereket, úgy Elit sem volt egyszerű rávenni, hogy olyat csináljon, amit nem akar. Nem érdekelte túlzottan a fotózás” – mesélte Timothy. Ám ahogy telt az idő, Elijah egyre jobban megnyílt a fényképezőgép és édesapja előtt, így Timothy Archibald betekintést nyerhetett kisfia lelkébe. Megtudta, hogy Eli kedvenc helye egy régi játék üres doboza, vagy azt, hogyan kommunikál gyermeke egy elromlott porszívócső segítségével.

Timothy azt mondja, a fotósorozatot látva az emberek talán megszeretik, és elfogadják a tökéletlenséget. „A kisfiam nem tökéletes, de a természet sem az. Meg kell tanulnunk túllépni ezen, mert csak így lehetünk büszkék a gyermekeinkre”. A becsülendő szándék és a mély mondanivaló ellenére a közönséget megosztották a felvételek. Az emberek nagy része hálás volt, hogy ilyen gyönyörűen jelenítette meg az autizmust, mások viszont úgy gondolták, a férfi nem tartotta tiszteletben gyermeke állapotát.

„Sejtettem, hogy nem mindenki fogja egyformán fogadni a munkámat, de csöppet sem bánom. A kisfiam közel engedett magához, és végre megértettem őt. Ennél nincs csodálatosabb dolog a világon” – reagált a negatív véleményekre. Eli ma már iskolába jár, és rendkívül jól teljesít. Bő a szókincse és kiváló a memóriája, az édesapja pedig nagyon büszke rá.