Hét év után derült ki, hogy rákkeltő vonatokon utazunk?

Rákkeltő vonatok miatt pereli a vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege a kolozsvári Remarul vállalatot, amely 2006-ban importált 34 vasúti kocsit Franciaországból. A használt kocsik értéke 87 millió lej volt, a CFR most a Remarul-szerződés felbontását kéri – írta a citynews.ro

Egy rutinból végzett javítási munkálat folyamán derült ki, hogy a szóban forgó kocsik mennyezetén, a falakon és a talapzaton is azbesztréteg van, amely 2005-ben hivatalosan betiltottak az Európai Unió országaiban, mert bizonyítottan mérgező és rákos megbetegedéseket okoz.

A kormány kivizsgálást indított a kolozsvári Remarulnál, de a CFR tevékenységét is ellenőrzik, 2006-ig visszamenőleg, amikor a szóban forgó kocsik Romániába érkeztek.

A 34 darab, Z6100 típusú kocsiból álló szerelvény vasúton érkezett az országba, a bennfentesek „francia hölgyikéknek” becézték a szállítmányt. Franciaország egyébként az idén még működtetett hasonló szerelvényeket.

Kimaradt?