Védelmi miniszter: legyen minden városban December 1. utca!

Mircea Duşa védelmi miniszter törvénykezdeményezésben javasolta csütörtökön, hogy valamennyi romániai városban valamely fontosabb utat 1918. december 1-jéről, a Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó gyulafehérvári román nemzetgyűlés megtartásának dátumáról nevezzenek el.

A szociáldemokrata politikus Hargita megyei parlamenti képviselőként terjesztett módosító indítványt az ország nemzeti ünnepét meghatározó, 1990-ben elfogadott 10-es számú törvényhez. 1990 óta december 1. Románia nemzeti ünnepe.

A romániai városok túlnyomó többségében létezik már 1918. December 1. nevű út, ez alól viszont a magyar többségű Hargita megye székhelye, Csíkszereda kivételt jelent. Kolozsváron a Szamos mentén, az egykori Türr István utca viseli ezt a nevet, Marosvásárhelyen pedig a Tudor negyed irányába haladó út régebben a Hosszú utca nevet viselte. Nagyváradon az egykori Széne tér viseli ezt a nevet, a belváros szívében, míg Craiován például egy belvárosi kisutcát neveztek el a nemzeti ünnep dátumáról.

A törvénymódosítás kötelezővé tenné, hogy Nagy-Románia születésnapját jelképező dátumról mindenütt utcát nevezzenek el.

2001-ben, amikor Mircea Duşa a Năstase-kormány kormánybiztosi tisztségét töltötte be Hargita megye prefektusi hivatalának élén, Csíkszeredában rendezték meg a december 1-jei központi ünnepséget. A székelyföldi politikusok egy csoportja provokációnak minősítette, hogy a szociáldemokrata kormány egy magyar többségű várossal akarja megünnepeltetni Erdély Romániához csatolását, az RMDSZ azonban azt hangsúlyozta, hogy a románságnak és magyarságnak kölcsönös tisztelettel kell viseltetnie egymás nemzeti ünnepe iránt.

Duşa a nemzeti ünnepen megrendezendő katonai parádék költségeinek fedezését is szabályozná a törvénymódosításban.

Hivatali elődje, Corneliu Dobriţoiu korábbi védelmi miniszter, a szenátus védelmi bizottságának liberális elnöke szerdán úgy vélekedett: Romániának le kellene mondania arról, hogy nemzeti ünnepén, minden évben katonai parádét rendezzen. Dobriţoiu emlékeztetett rá, hogy tavaly is a csak költségvetési tartalékból tudták előteremteni a parádéhoz szükséges pénzt. Szerinte elegendő lenne ötévente, vagy olyan években katonai parádét rendezni, amikor új haditechnikát tudnak bemutatni a közönségnek.

Kimaradt?