Ezek a világ legnehezebben megtanulható nyelvei

Egy infografikából kiderül, melyek a legnehezebb nyelvek a világon, és miért. Megtudjuk azt is, hányan beszélik ezeket a nyelveket, és mennyi időt vesz fel a tanulásuk. A lista a spanyoltól a koreai nyelvig tart, a magyar sajnos nincs közöttük.

A könnyű nyelveket – mint az említett spanyolt, franciát, olaszt, románt – többnyire 23-24 hét alatt el lehet sajátítani, 575-600 óra tanulásra van szükségünk. A spanyollal ráadásul jól járunk, mert azt világszerte 329 millióan beszélik, a portugált 178 millió ember érti meg rajtunk kívül.

A közepes nehézségű nyelvekhez már 44 hétre, 1110 órás tanulásra van szükségünk, ezek közé tartozik a hindi, amellyel India lakóinak negyven százalékával már szót érthetünk, vagy az orosz, amelynek köszönhetően 144 millió emberrel kommunikálhatunk. Ide tartozik többek között a török, a lengyel, de a szerb, a görög, a finn és a héber is.

A legnehezebb nyelvek nem európaiak, és 88 hetet, 2200 óra felkészülést követelnek meg. A 221 millió ember által beszélt arab azért sorolható ezek közé, mert kevés köze van a nyugati világ nyelveihez, és magánhangzóban meglehetősen fukar. A 122 millió ember által beszélt japán, az 1,2 milliárdos tömeg által preferált kínai a rengeteg megjegyzendő írásjel miatt okoz nehézségeket, a 66,3 milliós koreai a miénktől eltérő felépítésű mondatokat használ, írásjeleiben pedig a kínaihoz hasonlít.

Kimaradt?