Egységesen 65 év lesz a romániai nyugdíjkorhatár 2035-ben

Az 1970-ben született nők lesznek az első nemzedék, amelynek tagjai a férfiakkal azonos életkorban,  65 évesesen vonulnak majd nyugdíjba a munkaügyi minisztérium által közvitára bocsátott törvénytervezet szerint. A jogszabály a nyugdíjtörvényt módosítja.

A jelenlegi törvény szerint a férfiaknák 65, a nőknél 63 év az előirányzott nyugdíjkorhatár. Ezt a korhatárt a közvitára bocsátott tervezet egységesen 65 évben állapítja meg, ám a jogszabály melléklete szerint csak fokozatosan vezetik be, a születési év függvényében.

Így például 2011 januárja és 2015 januárja között a férfiak nyugdíjkorhatára 64-ről 65, a nőké 59-ről 60 évre nő; 2015 januárja után a nők esetében fokozatosan nő a nyugdíjkorhatár 2035-ig, amikor eléri a férfiakét, a 65 évet.

A tervezet november 18-áig van közvitán. A minisztériumi indoklás szerint a nők nyugdíjkorhatárának növelése az Európai Bizottság ajánlása alapján történik.

Kimaradt?