Megható temetést szerveztek egy magányos háborús veteránnak

Britek százainak szívéhez jutott el a felhívás, hogy ismeretlenül is megadják a végtisztességet egy 99 évesen elhunyt második világháborús veteránnak, akit egyébként senki sem kísért volna el utolsó útjára.

A közlemény egy lancashire-i újságban jelent meg, és arra kérte a brit hadsereg tagjait, hogy jelenjenek meg az október végén elhunyt Harold Percival temetésén, mert a második világháborúban a királyi légierőnél szolgált egykori katonának nincsenek hozzátartozói, magányosan hunyt el egy idősotthonban – írta kedden több brit napilap.

A temetkezési vállalat felhívására egy volt katona figyelt fel, aki 2010-ben mindkét lábát elvesztette Afganisztánban, és nyomban szétküldte Twitteren a kérést, hogy ne hagyják magányosan eltemetni Percivalt.

A közösségi hálókon futótűzként terjedt a hír, és a hétfői temetésig Új-Zélandról, Ausztráliából és Kanadából is érkeztek üzenetek, virágok az elhunyt veterán számára olyanoktól, akik korábban nem is hallottak róla.

A búcsúztatáson több száz egyenruhás brit katona, veterán és civil gyászoló jelent meg. Mivel senki sem számított ekkora gyászoló tömegre, sokan az esőben állva, a temetői kápolnán kívül hallgatták végig a gyászszertartást.

A temetés szervezője meghatottan számolt be arról, milyen szívmelengető volt látni, hogy ennyien rótták le tiszteletüket a számukra ismeretlen ember előtt.

A temetés napján ünnepelték Nagy-Britanniában az első világháború befejezésének 95. évfordulóját.

Percival a második világháborúban egy olyan osztagban szolgált, amely 1943-ban Németországban stratégiailag fontos gátak felrobbantásában működött közre. Miután leszerelt, Ausztráliában dolgozott, majd nyugdíjasként Angliában telepedett le. Felesége, gyermekei nem voltak, egy észak-angliai idősotthonban hunyt el. Az interneten terjedő felhívás azonban távoli rokonaihoz is eljutott, és búcsúztatásán ők is képviseltették magukat.

Kimaradt?